Vackor

Másról akartam írni, de most esemény történt, muszáj arról. Itthon lebzselek, és éppen még nem feküdtem le a délutáni szundira, amikoris csöngetnek. Rokonszenves, új postásunk áll az ajtóban, akivel még nem találkoztam mostanáig. Én vagyok-e én? - kérdi. Erősen bólogattam, hogy elhiggye, erre közölte, hogy a rendőrségtől hozott levelet. Hmmmm...
Nem emlékszem rá, hogy az utóbbi időben akár tanú, akár károsult lettem volna, vagy bármi más dolgunk lett volna egymással.
- Át tetszik venni? - kérdezte.
- Meg vagyok lepve, de, természetesen, átveszem - mondtam, amolyan "idenekemaz oroszlántis!" hősi pózban, jöjjön, aminek jönnie kell.
Az érdekes a postás arca volt, nesze nekem, első találkozás! Sikkasztónak bamba, rablónak kicsi, mi az ördögöt csinálhatott, olvastam le róla.

Alig vártam, hogy becsukhassam az ajtót, engem is izgatott már, hogy mibe keveredtem. (Bevallom, megint a három évvel ezelőtt határidőre vissza nem vitt könyvek jutottak eszembe, pedig azért már vezekeltem. Mi az hogy, még fizettem is, de mennyit!)
Első pillantásom a papír közepére esett: a nyomozást megszüntetem.
Hajdan, 2004-ben, amikor még rendesen jártam tornászni, egyik óra alatt föltörték az öltözőszekrényeket és vittek mindent, tőlem egy mobilt, karórát és bankkártyát, a többiektől is, amit találtak. Most értesítettek, hogy az ilyenolyan paragrafusok alapján az elévülés büntethetőséget kizáró ok, tehát..., fellebbezésnek helye nincs.

Eszem ágában se lenne, majd hordatom itt a postással a rendőrségi leveleket. Az embernek adnia kell a jóhírére :)