szombat, március 17

Ahol tegnap jártunk, még ilyen hó volt:


De aztán a gerincről kitárult a világ, megkapta a Nap az arcunkat, és jó volt kimozdulni a hosszú tél után (Galyatető)



Én meg elkészíthettem életem egyik best of felvételét :)

Úrangyala

csütörtök, március 15

Újabban újra szoktam ünnepelni. Nem is rossz :)

Most szép lenni katonának

Fel, fel vitézek...


Huszárgyerek, huszárgyerek :)

Éljen a magyar szabadság...

vasárnap, március 4

Parkoló :)
(nagyban is érdemes :)

csütörtök, március 1

Ilyen nap nincs. Vagy ha mégis van, az csak valami tévedés lehet.
Merthogy az ember napjában egy dologgal gubanc van..., vagy kettővel..., az még elmegy. De, hogy reggeltől estig összesen kilenc dolog miatt kerülgessen hol a sírógörcs, hol az infarktus, hol a düh fogjon el, ahogy még nem is láttak kitörni, vagy éppen egy pillanat alatt kelljen átszervezni mindent, ami nagy nehezen ki lett már sakkozva, aztán meg az aggodalom nem múló érzése fészkelje be magát - és mindezek közben mosolyogva dolgozni, vagy órát tartani, vagy beszélgetni valakivel, akivel ma sikerült először találkozni és fontos a beszélgetés, és folyton azt hinni, hogy több gubanc már úgyse jön...

De most már tényleg nem, mert elmegyek aludni :)

vasárnap, február 26

Azért is legyőztük a telet, megint :)
Ma délután szedtem, fényképezőgéppel



péntek, február 24

Ma reggeli epizód:
 Félálomban zötykölödünk a lazán zsúfolt, megszokott 9-es buszomon. Egyszerre csak nagy szirénázás, villogás a hátunk mögül. Félrehúzódunk és elsüvít mellettünk a felvezető és a záró rendőrautók által közrefogva három nagy fekete autó. A mellettem levő kettes ülésen egy anya ül hat-hét év körüli kislányával.
- Mama, mi ez? – kérdi a gyerek.
- Visznek valakit, fontos embert – feleli az anyja.
Az előttük levő ülésen hatvan körüli férfi újságot olvas. Leveszi a szemüvegét és hátrafordul:
- Bocsánat, asszonyom, hogy beleszólok, de kísérnek valakit, nem visznek. Nagy különbség!
- Kísérnek – ismétli engedelmesen a fiatalasszony, de látszik az arcán, hogy nem érzi, érti, miért is nem mindegy.
Sokattudó mosollyal összenézünk a férfival.

Holnap lesz a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

vasárnap, február 19

Válság ide, válság oda, azért mégiscsak boldog ez az Európa! Mert mi másnak lehetne betudni, hogy az Európai Bizottság legfőbb feladatának tekinti, hogy a (szokásos) feljelentést követően pár nappal máris napirendjére tűzze az új étkezési utalványunk vizsgálatát. Nyilatkozott is a szóvivő, hogy mindenre kiterjedően meg fogják nézni, nem sérül-e a piacnak az ő fene nagy szabadsága.

Azt, hogy a köztársasági elnököt három évvel ezelőtt nem engedték be egy másik EU-s országba, majd lassan, egyszer, talán tárgyalni fogják. Annak nincs prioritása...

"Aranyborjú fennen tróóónol, mindenki hitvány pénzt imáád..."

Gondolkodtam. Amerika nem tetszett, Ausztrália túl messze van, Afrika szóba se jöhet, a krumplit jobban szeretem a rizsnél, az Antarktiszon meg sokáig van sötét, a hidegről nem is beszélve. Jobb híján maradok itt.

Egyébként magánilag meg a csodák korát éljük. Elmondhatatlan, felfoghatatlan csodákét. Olyasmi ez, mint a bungi jumping (csak mi nem keressük  a veszélyt, jön az magától is), de a becsapódás előtt nem a kötél ránt vissza, hanem a Jóisten tenyerébe érkezünk, és látszólag a hajunk szála se görbül. Igaz, hogy napokig nem heverjük ki - talán egy életen át is megmarad a szívszorítás riadtsága - de tudjuk, hogy jó helyen vagyunk. Kedves Olvasók, aggódástól, kérdéstől kéretik megkímélni, ennyi.

Különben meg tegnap farsangoltunk, nagyon jó volt! Mi, felnőttek, előadtuk a gyermeknépnek a Hamupipőkét, alternatív rendezésben, frenetikus sikere volt. Én voltam a két csúf nővér. Igen, mind a kettő :)