Vackor

Azért a jó Isten szeret minket, főleg engem. A rémgyerek ma - minden ok nélkül - amikor együtt mentünk át a csoporttal, úgy lökte el az egyik, szemüveges kisfiút, hogy az a homlokával nekiesett a templombejárat terméskő fala élének. Nagyon megijedtem. Én csak tudom, mennyire tud vérezni egy betört fej. De, szerencsére, nem történt nagyobb baj. Persze, sírt a gyerek, vigasztaltam, simogattam, a másik bocsánatot kért, dehát ezzel nem lehet meg nem történtté tenni. Még itthon is remegtem a feszültségtől, hiszen bármi történik, a felelősség az enyém, velem vannak. És nem is elsősorban a felelősség...

Óra után kimentem, hogy beszéljek az anyjával, számított rá már, hogy egyszer tarthatatlanná válik a helyzet, pontosan tudja, hogy folyamatosan provokálja a többi gyereket, hogy minden indok nélkül rájuk támad. Felajánlottam a magánórát, de a csoportba többet nem jöhet, nem vállalom. Az első magánórát meg rásóztam Kisbalázsra, pap, férfi és új arc a gyereknek, hátha több esélye van, aztán meglátjuk magánban melyikünk boldogul jobban. Nem örülök, de a többi gyerek érdekét is kell néznem ebben a megbolondult, rendet, szabályt elfogadni nem akaró világban.