Vackor

Azt a nyakbaugrást, amit ma a kicsijeim műveltek, amikor megláttak! Majd' földöntöttek :)
Az ilyenekért érdemes élni :)))

A nagyjaim viszont szétszaladtak, csak egy gyerek volt az órán. Érdekes, a nagyok sose szeretik a helyettesítést, mindegyik csoportom nyafogott miatta, bárki is volt velük. Most vadászhatom össze őket.

A vihar mindent vitt. Reggel amolyan tájkép csata után kinézete volt a környéknek. A templomkertben kidőlt egy nagy, öreg fa, keresztben az útra, az út túloldalán álló fa fogta föl, csakhogy közben rádőlt a vezetékre is. Pont akkor értek oda a tűzoltók, amikor reggel fölkanyarodtam, letenni a hittanos cuccomat, elnéztem, ahogy dolgoznak, lenyűgöző. A fegyelem, az összehangoltság, az egymásra figyelés, egymás biztosítása... A Garai- verssor jutott eszembe: "a másik ügyéhez egész létemmel van közöm". Tanulhatnánk tőlük.

A dolgok mindig sokkal egyszerűbbek, mint amennyire bonyolulttá mi tesszük őket. Már a Vackorban is töprengtem azon, hogy lassan meg lehetne hívni újkáplánt, de milyen alkalommal, milyen társasággal, hogyan. No, ez tegnap viharos gyorsasággal megoldódott.

Még szeptemberben örültem annak, hogy idén nem lesz elsőáldozós csoportom, még ennyit se kell majd együtt dolgozni az új fiúval. Hát, gyerekem nem is lesz, megnyertem helyette fölkészítésre egy papot :) Mivel jövő héten, februárral kezdődik az előkészítő, abba maradtunk tegnap este még mindent megbeszélünk fönt, a plébánián. Kidugtam a fejemet az ablakon, aztán hétkor inkább fölvettem a telefont és mondtam, hogy ő nagy, erős, és kocsival van, én meg kicsi, gyönge és jármű se kell, mert úgyis fölkap a szél, ugyan, ugorjon már el. Ugrott, megbeszéltük, ennyi.

Aztán annak is örültem, hogy idén felvételiző korú csoportom se lesz, előkészítőt se kell külön tartanom. Most gyorsan beszereztem egy magántanulót, Rékát készítem föl, hogy ne maradjon ki ez az év se. Oda nekem kell menni, ez magától értetődő.