Vackor

Jaj, mi történt újkáplán testvérével, aki, ugye, szintén pap!

A szép időben kirándulni vitte a hittanosokat, a várfalból pedig kimozdult egy kő, ő meg lezuhant. Agyrázkódás, válltörés, mentő, vidéki kórház.
A tehetetlen zuhanás és az odacsapódás várásának szörnyű élménye, ha csak másodpercekig tart is... Aztán a magára eszmélés első pillanata, amikor az embernek nem a mi van velem, hanem a mi lesz velük jut rögtön az eszébe. (Tudom, engem is vitt el mentő a ministránstáborból.)

Azt meg se mertem kérdezni, hogy mit keresett a várfalon? Talán egy gyereket akart lehozni vagy vigyázott rájuk vagy éppen ő kajláskodott volna? Nem, azt nem hiszem, annál higgadtabb, nyugodtabb fajták.

Hogy megijedhettek a gyerekek! Ezek se fognak soha többet kiránduláson rendetlenkedni. Hál' Istennek, hogy ennyivel megúszta!

Nem irigylem a mamájukat. Azt hinnénk, hogy papnak lenni nyugodt, biztonságos foglalkozás. Lehet, hogy így is van, és csak huszonévesnek lenni igényel állandóan két összekulcsolt anyai kezet?

Jaj, Istenem, ezek a fiúk mindahányan! Mellettük a bocsból is tényleg jegesmedve lesz :)