Pedig már reggel 1/2 8-kor lementem a zöldségeshez a mákért - én voltam az egyedüli vásárló - mégis megkaptam a fiútól kedvesen: Beiglisütés? Kicsit elmaradt. De aztán megbeszéltük, hogy nem, már csak a guba, meg hogy kinél mi lesz a vacsora. Szóval, az emberi hang az már indulásnak megvan.
Megvolt hajnalban is, mert, persze, elmentem az utolsó roratéra, azt nem lehet kihagyni. Most meg a Bartókon Mohai Gábor mondja az egyik kedves versemet, többé-kevésbé a rend is elfogadható, lassan-lassan ünneplőbe öltöztetetem magamat és a körülvalót kívül-belül.
Délelőtt még pótmamánál karácsony, tegnapra várt, ma érek oda :), délután pásztorjáték, utána a teljes társulat nekiáll gyorsan elpakolni, aztán gyertyagyújtás Elli néninél, korai vacsora és hat körül hazaballagok.
Ha angyalt látok útközben, majd előre engedem :)

Békés, boldog karácsonyt kívánok
minden hűséges és a most betérő
mackóknak!

9 megjegyzés:
Áldott karácsonyi (és hétköz)napokat kívánok :-)
Köszönöm :)
Vackor Mackó!
Boldog, békés, áldott Karácsonyt, mákosgubát, finomat, fenyőillatos reggeleket és gyertyafényes szép estéket kívánok Neked. Ha akad egy kis méz, az sem baj, sőt! :)
Szeretettel: egy titokban mackó Borka.
Tegnap este akartam írni Neked, de sem az internet, sem az e-mail nem működött. E-mailt sem tudtam küldeni, blogot és egyebet sem tudtam nézni. Egyszerűen "meg volt halva" minden. Nyilván a nagy karácsonyi roham miatt. Így skype-on küldtem el a jókívánságaimat. Remélem, megkaptad, de most itt megismétlem, hiszen még ma is aktuális. Kívánok Neked kegyelmekben gazdag, áldott, békés karácsonyi ünnepeket!
(Valahol nagyon megfáztam az utóbbi napokban. Tegnap estére a lázam is fölment rendesen, úgyhogy most teljes szobafogságra vagyok ítélve. Itt ülök a nagy halom zsbkendő közepette. :-(( )
Bocsánat, kimaradt egy "e" betű a zsebkendőből. Biztos azért, mert a bal szemem állandóan könnyezik a náthától, így csak a másikon látok rendesen. :))
Köszönöm a jókívánságot, bár skype-on nem kaptam semmit, nem fut nálam a program.
Jobbulást kívánok!
Köszi.
Boldog karácsonyt kívánok és könnyű és sikeres új esztendőt! :)
Köszönöm :)
Megjegyzés küldése