Akinek nem jut saját hó, nézegetheti :)
De ma egyébként is felszikrázott az ünnep.
Ideküldtek egy fiút a nyáron, aki emiatt haragudott az egész világra, hiszen ott kellett hagynia a helyet, amit szeretett. Nem szólt, nem beszélt, nem mosolygott, megközelíthetetlen volt. Ha a jövőről, tervekről, feladatokról mondtunk valamit, csak az volt a vállvonós válasz, ki tudja, meddig leszek itt. Talán mi se bántuk volna, ha tényleg így lesz.
Aztán szelídült és szelídültünk. Nehéz volt neki is, nekünk is, de idővel már visszamosolyoghattunk.
Eltelt fél év, holnap ünnep, és békesség van, otthon, tervek, feladatok és jövő közösen. És ez a százkilencvenes mackó (nekünk mindig ilyenek jutnak), ma a diákmise után nevetett, megölelt és holnap karácsony :)
(Akármilyen kemény ember is a plébánosunk, csak jó pedagógus. Most nevelte föl a másodikat. Persze, azért nem árt mellé egy ilyen tanársegéd is ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése