Vackor

Csak úgy teljesen magunk közt, titokban, megmondom, hogy nem egy ilyen vén medvének való egy ilyen húzós hétvége. Meg a gyaloglás. Vagy többet kéne rendszeresen, vagy ki kéne hagyni. Na, mindegy, az izomláz múló állapot, a délelőttihez képest már most is lényegesen jobb :)

Ma csak éppenhogy be akartam nézni a kézművesre, aztán ottragadtam a szó szoros értelmében, nyakig festékesen. Szitáztunk, csuda egy technika, gyors, könnyű, látványos. Persze, rengeteg munka volt vele azoknak, akik előkészítették. Aki nem ismerné a technikát: papírból kivágva elkészül a kép úgy, mint amikor gyerekkorunkben a fekete fotókartont vágtuk ki és pauszpapírt ragasztottunk mögé, csak ez a részeiben kivágott kép egy szitára van fölfeszítve. Aztán kikeverjük a kívánt színeket, fölvisszük a szitára és egy széles spakliszerűvel egyenletesen elsimítjuk, ezzel voltaképpen átnyomjuk rajta. Ahol nincs papír, ott festék lesz. Ja, a lényeg! A szita alatt rajzlap, karton, textil (vászon, selyem, bármi) van. A végén ezt lehúzzuk a szitáról, ott a lenyomat, már csak száradni kell hagyni és kész a kép.

Nem túl sokan voltak, de azért a két óra folyamán úgy húsz gyerek megfordult szülőstül és a jó az volt, hogy itt is láttam ismeretleneket. A szülők se bírták ki, hogy csak nézzék, ők is beálltak szitázni, ablakokat vágni, jó hangulat volt.

Gyönyörű művek születtek itt is, mert iparművészeink a templomi üvegablakokat vágták ki, azok elevenedtek meg a nagyobbak keze alatt, a kisebbek pedig papírcsipke terítőket vághattak, szitázhattak, azok is nagyon mutatósak voltak. És mára már elkészültek kinyomtatva, fóliázva az aszfaltrajzok fényképei, ezek a képek lesznek a hittanterem dekorációi ezentúl. Gyerekprogramoknak most szombatig vége, ma estétől már a felnőtteké a terep.

A Kossuth tér délután még nyugodt volt, húztunk haza gyorsan. Most mondja a Hírtévé, hogy a legnagyobb kérdés, mi lesz éjjel 11-kor? Úgy gondolom, ráérek reggel megtudni.