Úti pillanatok 2. - Két csönd

A hegytetői házat
körülkeríti erdő,
körülkeríngi felhő.
Az ajtajában összeér
a külső csend s a belső.

(Weöres Sándor: Két csönd)

Sopronbánfalva ezt az élményt adta. A buszról is szinte már csak mi ketten szálltunk le, egy esőbe hajló szombat délutánon.

A karmeliták temploma a falu fölött magasodik, hosszú-hosszú lépcsősor vezet oda. A lépcsőkön fölfelé igyekvőt szentek szobrai vigyázzák. Kőmorzsálta mosolyuk biztat, ahogy egymásnak adnak tovább. Őrt állásuk nemcsak dísz, már előlege a csöndnek.

Odafönt, a templom nyitva, hogy is lehetne másképp? Igaz, csak a rácsig, de így is befogad. Játszanak a fények is, a délutáni Nap hol eltűnő, hol felbukkanó sugarai mindig más megvilágítást adnak. Szokatlan, furcsa, amit látunk: az előtérben magas oszlopon egy Pieta, az egyik sarokban pedig, mintha csak úgy ottfelejtve, egy Krisztus-torzó. Máshol féltett kincsek lennének. Búcsús ének kitéve az ajtóra, ebből rájövünk, kegyhelyen járunk. A csönd ölelése most többet ér a kíváncsiságnál, nem olvassuk végig a templom történetét, ez is fölkerül a majdotthonutánakellnézni-listára.

(Most már tudjuk is, hogy a lépcsősort a pálosok építették 1718-ban, akik már jóval korábban megtelepedtek itt. A XV. század végétől állt itt kolostoruk, ahonnan a törökdúlások miatt menekültek el Bécsújhelyre, onnan látogattak időnként haza, Bánfalvára. 1614-ben térhettek vissza, ekkor kezdődött meg a templom és a kolostor újjáépítése is, és ekkor hozták magukkal a pálosok patrónájának, a Fekete Mária kegyképnek a másolatát. Ez a kép a czestochowai kegykép egyik legkorábbi hazai másolata, és természetes, hogy a templom búcsújáró hely lett.
A pálos rend feloszlatása után karmelita nővérek telepedtek meg itt, akik az 50-es évek szétszóratásáig éltek ezen a helyen. A kolostor később szociális otthon, majd elhagyatott épület volt.)

Nyugalom ül kint is. A kolostorépület teljesen felújítva, civil vállalkozásként meditációs központ, ide, sajnos nem jutunk be. Lefelé már a faluba vezető szerpentinutat választjuk. Visszük lefelé a csöndet. Két foszlánya megmarad: az egyik a szomorúfűzekkel övezett hősi emlékmű, a másik pedig a házak közt megbújó Árpád-kori templom.

Aztán már jött is a busz.