Vackor

Alakulnak a hittanok is, lassan belerázódunk az évbe. A nagyok annyian vannak már, hogy alig férnek el és csuda jó fejek, nagyon élvezem őket. Ilyen csoportot kéne fölírni minden hitoktatónak receptre, nehogy kedvüket veszítsék.

A kezdet sokkja után a kicsikkel is - óvatosan kóstolgatva egymás tűrőképességének határait - egyre inkább kezdjük megtalálni a hangot egymással, majd egyszer talán írok erről külön is. Jön ám mind, el nem maradt egy se! Bennük feltehetően nem hagyott olyan mély nyomot az indulás.
Most hétfőn már meg is tudtam dicsérni őket, bár nagyvonalúnak kellett lennem hozzá, mert még erősen alulról súrolják a dicséretet, de legalább már látom a vonatot az alagút végén.

Bevetettem a don bosco-i pedagógiát: kiszeretni belőlük a jót. Nehéz ugyan megtalálni a határt az érezhető, szelíd szeretet és az óra kőkemény kézbentartása között, de ha ők nem is gazdagodnának az év folyamán, én biztos sokat fogok változni :)
Küzdünk becsülettel.

Jelen helyzetünket és a légkört talán legjobban az egyik csibészem mostani óravégi kérdése jellemzi: - Mikor lesz a következő hittanedzés?

:D

Az elet szep.mp3