kedd, június 22


No, kedveseim, én holnap reggel, ebben a remek időben el, táborba, és majd csak vasárnap estefelé jövök haza. (Szekszárd mellett, valami völgyből, a tűzoltók mentettek ki 80 gyereket, mert tegnap éjjel elárasztotta őket az eső. Mi 150-en leszünk, több tűzoltóautó kell majd.) Folyamatosan tessék ránk gondolni, mert ezt a műfajt még nem próbáltuk, mármint az egyházközségi családos tábort. Csak úgy mellékesen megemlítem, hogy én vagyok az egyik táborvezető, ezek se tudják, hogy medvére bízták magukat :)

A helyszín most a Bakony, ami, mint tudjuk, minden időjárási rosszat hamarabb és jobban kap, mint az ország más része, az ifjúság pedig sátorozni fog, az öreg medvéi kő- és faházakban múlatják az időt. De ha nagy a baj, a kölkeket legfeljebb betesszük a nagyterembe, igaz, attól kezdve nem lesz hol tartani a közös programokat, de fő a rugalmasság.

Tehát 5x24 órás "nyaralás" következik, mert a táborvezetés úgy múködik (akinek még nem lett volna része ilyenben), hogy mire végre mindenki elnyugszik, akkor ül össze a "team", megbeszélni a mát, kitalálni a holnapot, és addigra rögvest éjfél lesz, majd el is múlik. Kelni meg a többiek előtt kell, ez természetes. Max. öt napot lehet így bírni, csak közbe folyton vénülök, és nem tudom, éppen hol tart a határ.

Ráadásul szombaton lenne a sok-sok éves érettségi találkozóm, olyan, amin többen már az unokájuk fényképeit fogják mutogatni, én meg megírtam nekik, hogy bocs, de éppen táborozom. De mindig tudták, hogy nem vagyok normális :)
(Ne tessék tippeket adni, megoldhatatlan, hogy szombat délelőtt 10-re a vidéki városban legyek, ahol az iskolám van. És, pont emiatt, nálunk egésznapos szokott lenni a találkozó. Péntek délután kéne eljönni, vasárnapra meg már nem érdemes visszamenni, így jártam, annyira nem is bánom, pedig szerettem.)

És még ráadásul, pont ezen a héten, újkáplán a hittanosaival káplán atya egyik falujának e célra átalakított plébániáján táborozik (szegények, második napja áznak), biztos elugrottam volna két legyet ütni egy csapásra. De van énnekem saját táborom, beeeee!

Szóval, kéretik nagyon gondolni ránk! A legidősebb résztvevő 75 éves lesz, a legfiatalabb egy éves múlt. És csak úgy megjegyzem, hogy 150 ember az 300 kéz és ugyanannyi láb. Jó lenne épségben hazahozni mindet, a magaméit is beleértve.

8 megjegyzés:

Samu írta...

Állítólag holnaptól már jobb lesz az idő. Reméljük! Majd szurkolok.
(Ezzel együtt én biztos, hogy az érettségi találkozóra mentem volna, nem a táborba. - Bocs, csak egy maszek vélemény volt. :))

Vackor írta...

Maszek vélemény tiszteletben tartva :)

Szurkolást köszönöm.

Samu írta...

OK. Vigyázz Magadra, meg ne fázz! Már világosodik, hátha eláll az eső. Mikor indultok?

Vackor írta...

Reggel 9-kor különbusszal, autókkal.

Samu írta...

Jaj, de bolond vagyok, eltévesztettem, azt hittem, ma mentek. (Ez az idő már teljesen meghülyít engem.) No, így még jobb, mert holnapra már remélhetőleg tényleg eláll az eső. Már tisztára olyanok lettünk, mint az angolok. az időjárás a főtéma, de hát nem is csoda. Akkor jó csomagolást!

Borka írta...

Nagyon sok szerencsét, jobb időt, némi pihenést (ha lehetséges) és gyere haza épségben, jó egészségben!
Ez az épség (testi és lelki) vonatkozik a tábor minden lakójára!!! Sokat fogok gondolni rád, drukkolok, hogy minden jól sikerüljön, mackó üdvözlettel: Borka

Samu írta...

És lám,szép idő lett mára! :-)))

Borka írta...

No, ha nem is hőség, de jóval kellemesebb idő köszönti a tábor lakóit. Remélem, hogy ott a Bakonyban is így van! :)