Vackor

Mennyire nem ismeritek ti az én életemet! De ez nem is baj, néha már úgyis azon gondolkozom, hogy ez se normális, hogy ennyi mindent elmondok.

A munkámról például nem szoktam írni, szándékosan. Van olyan része, amit szeretek, van, amit kevésbé, de összességében elfogadható, változatos, érdekes, talán még értelmes is. Most úgy hozta a sor, hogy szeptember utolsó harmada óta, még egészen november első feléig, a hétközbeni napokat általában vidéken töltöm (föl is borult az életem teljesen). Ha szerencsém van, akkor olyan helyen, ahonnan estére busszal, vonattal haza lehet jönni, aztán másnap vissza, ez ugyan elég fárasztó, de legalább a medvebarlangban alszom. Ha nincs szerencsém, mint a mostani héten is, akkor bizony ott kell aludni. Így jártam most Somogyországban.

Szerdán, amikor a legzordabb nap volt, még sétálni se lehetett munka után, mert süvített a hideg szél, és zuhogott az eső, szomorúan állapítottam meg, hogy nem fűtenek a szállodában. Nemcsak a szoba volt fűtetlen, hanem az egész épület, tehát az se lehetett, hogy majd a hallban eltöltöm az estét. És nagyon hosszú tud ám lenni egy este meg egy éjszaka úgy fél hattól, egyedül egy szobában, ahol csak a minibár van hideg italokkal (brrrrrr) , meg a tévé, amit itthon se szoktam nézni. Dolgozni, összegezni a napközbenit lehetett volna, de kinek van ehhez kedve hidegben, arra különben is ott a nappal. Ja, és könyvet se vittem, hogy minél kevesebbet kelljen cipelni. Azért találtam egy hasznos elfoglaltságot: jól megfáztam.

Másnap végre melegre érkeztem meg a szállásra, nagy örömmel konstatáltam. Sötétedésig még kicsit sétálni is lehetett a városban, mert bár hideg volt, de sütött a Nap. És ahelyett, hogy ezután elheverve a meleg szobámban unatkoztam volna végig az estét, meghívtak vacsorára és a kellemes meleg helyett egy fűtetlen, dermesztő hideg étteremben tölthettem két órát. Azóta már köhögök is. De a leves álomfinom volt. És forró!

Hazafelé a vicinálist, amin 50 percet kellett utazni, nem fűtötték, aztán az IC-t, amire átszálltam meg annyira, hogy olvadt le rólunk a ruha is. Itthon, a Keletinél, az egyik buszból csak egyet kellett elengednem, mire jött egy alacsonypadlós, hogy ne kelljen emelgetni a csomagomat, a másikból viszont ugyanez okból kettőt is. Nem volt meleg.

Igen, most iszogatom, szopogatom, fújom és mézet is. Holnap meg bemegyek (a hétfő amúgyis védett napom) és megtudom, hogyan tovább, ha a Gaskó vis maior képében belépett az életünkbe. Remélem, a jövő hetet megnyerem és nem kell utazni. Drukkolok, hogy tartsanak ki, szerintem egyedüliként az országban. Viszont akkor csúszom az ütemtervvel és tovább fog húzódni az egész, attól meg sírva fakadok. De elég a mának a maga gondja, és a mának nem is volt gondja, csak öröme, amitől ugyan - ha nem kismackó lennék, hanem egy normális felnőtt ember - akkor kirázna a hideg, hogy nem elég nekem a hétközbeni bumlizás, még egy hétvége egyik napján is utazhatok egy messzi városba, de ennek most örülök, csak tudni kellett csöndben, türelmesen várni.