Igen meglepő tud lenni, ha rekkenő nyári napon, délelőtt negyed 12-kor egy boltban kellemes elalvást kívánnak. Ez történt velem, és azonnal idő- és identitászavarba kerültem, ki vagyok, hol vagyok, mikor van és - klasszikussal szólva - most ez így hogy? Pedig csak annyi történt, hogy a teaboltban olyan teát kerestem, ami nemcsak álcázza magát gyümölcsteának (vagyis nem aromával ízesített fekete tea), hanem tényleg az is. Mielőtt megvettem, át is böngésztem a feliratot (hurrá, láttam szabad szemmel az apró betűt!), hogy rajta legyen a coffein free. Rajta volt, megvettem. Erre búcsúzott a bájos eladóleányka a fenti jókívánsággal.
Délelőtt ugyanis úgy döntöttem, hogy az élet nemcsak takarításból és rámolásból áll, jöjjenek az élvezetek! Ez abban testesült meg, hogy elvonszoltam magamat a legközelebbi bevásárlóközpont hűvösébe, ahol szokásos, rácsodálkozó, nagy érdeklődéssel rengeteg fölösleges dolgot végignéztem, elgondoltam, milyen jó lenne, ha nekem is volna ilyen, csak éppen minek. Aztán begyűjtöttem a két napra valót, és, hogy ne maradjak vásárfia nélkül, végre megkóstoltam a 100 %-os gyümölcspürét, ami nagyon finom félfogra való.
Csak az zavart egy kicsit, hogy a szerelésemet nem igazán sikerült a kiránduláshoz igazítani. Fölvettem a leghosszabb halásznadrágomat, ami majdnem a bokámig ér és jó erős vászon, de legalább fehér; hozzá a legzártabb nyakú, legmelegebb pólómat, viszont az piros, jó mintával, és a kettő együtt jól néz ki; mindehhez, természetesen, harisnyát, mert az áruházban le szokott fagyni a lábam a hűtőpultok között, és az egészet megkoronázta az, hogy egy meleg csirkét cipeltem a hátamon. (Csak azért, mert odafelé útba ejtettem a hentest, ahol étkezési utalvánnyal is lehet fizetni, és megvettem a hétvégi fél grillcsirkémet, merthogy én ebben a falatnyi, se ajtaja-se ablaka konyhámban még süssek is, na, azt nem!) A csirkét nemrég szedhették ki, mert jólesően melegítettük egymást. Hogy vihettem volna a kezemben is a szatyrot? Ja. Csak nem szeretek szatyrozni.
Egészen összenőttünk. Kezd erkölcsi dilemmát okozni, hogy megeszem. Viszont olyan finom salátát kockáztam, tépkedtem, vagdostam, kavartam hozzá, hogy azt hiszem, túlteszem magam holmi érzelmi szempontokon. Aztán mrrrrrrr....., jöhet a kellemes elalvás ...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Hot chicken, szó szerint. :)
:)
Megjegyzés küldése