Vackor

Eszmefuttatás következik a tudatformálás hatékonyságáról. Aki ilyen melegben még az eszmét se akarja futtatni (vö. a kutyát se küldik ki ilyen időben ;) , az heverjen el a hűvös szobában és várjon a következő bejegyzésig.

Kertmoziban voltunk tegnap, jópofa francia film Depardieu-vel (és Helyei hangjával meg Jean Renoval, már ezekért megérte) nyári butaság. (A hegyen már a harmadik nyáron van a műv. ház udvarán minden héten ingyenes vetítés, meg is telik a helybeliekkel. Mondom én, hogy egy életet el lehetne itt tölteni anélkül, hogy be kéne menni a városba, hacsak dógozni nem kéne.)

Időben érkeztünk, beültünk középre, aztán nem sokkal kezdés előtt jött a ficsúr a drágámmal. Persze, mellém ült le, de ez még megbocsátható lett volna, az viszont nem, hogy azonnyomban rágyújtott. Először csak én fintorogtam, aztán a mellettem vackoros, aztán az előttünk lévő sorból is hátrafordultak. Még nem szólt senki, de mindenki jelentőségteljesen és meglepődve nézett. Olyannyira, hogy a fickó nem tudott mit tenni, nagyot sóhajtott, mélyet szippantott, megadóan közölte drágámmal, hogy akkor inkább kimegy addig, - és bizony, fölkelt és kiballagott a szélére, elszívni a maradékot. És eszébe se jutott, hogy előadás közben még egyszer megpróbálkozzon!

Ugyanez úgy nyolc-tíz évvel ezelőtt? Oda se néztünk volna megrovóan, mert annyifele nem is tudtunk volna nézni. Emlékszem, amikor a kilencvenes években, láncdohányos hivatali szobatársnőm nyeglén odavágta egyszer: Ugyanannyi jogom van cigarettázni, mint neked nem!
Igenám, csak az enyém jobban sérült. De akkor még ezt a kifejezést se ismertük, és dehogy gondoltuk, hogy majdan néhány pillantás is elég lesz. Ha úgy száz-kétszáz évig élnénk, egész sok változást megtapasztalhatnánk :)