Vackor

A dolgok kezdenek kisimulni. Meglett az elhagyott lakáskulcsom (sose tettem ilyet); jelentkezett a messzire került, tudtunk nyugodtan beszélni, mégha csak telefonon is; a fogam se csinál már cirkuszt, a munkával is egyenesben vagyok.

De ember-idő van, nem kismackó-idő. Összekulcsolt kezű, tehetetlen ember-idő. Pénteken temetjük kedves templomatyánkat, aki 84 évével évtizedek óta az állandóságot, a bölcsességet, a derűt jelentette számunkra. Az egyik fiatalunk drogos lett. Nincsen már biztos hely, biztos környezet, nincs védelem. Egy fiatal és egy kétgyermekes anya küzd a rákkal. Egyedül viszem végig az elsőáldozást, amihez kell, káplán atya jön vissza segíteni. Hogy örültem volna ennek két éve, hogy majd egyszer újra együtt... Most nincs bennem öröm, csak a nyugalom, hogy számíthatok rá. Az egyiknek meghalt a testvére. Csönd van. Dolgozom. Élünk.

"Lenni jó, élni szép, szenvedni elkerülhetetlen, szeretni tisztán- megistenülés - egy jezsuita atya gondolatai. Az első kettőt jó megtapasztalni, a negyedikért érdemes élni.

A rémgyerekkel, miután én elküldtem, Kisbalázs foglalkozott. Jól kijöttek egymással, egyedül nem volt vele olyan probléma, a gyereknek tetszett, hogy őt a pap külön tanítja. Vizsgáztatni már nekem kellett, külön. Féltem a találkozástól, nem tudtam, mi és hogyan maradt meg benne. Örömmel futott hozzám. Mindent tudott, oda-vissza, hozta, mutatta az összes színezős papírjaikat, és magyarázta, melyikről mit beszéltek.
- Tudod, én eddig nem hittem Istenben, de most rájöttem, hogy tökjó!

És nevet, ragyog a szeme, boldog. Tízéves.

Elmondtam a telefonban. Kell az öröm, nagyon.