Munka ezerrel, egy csomó, 30-án határidős feladat; hittanok a másik ezerrel, a jövő héten vizsga, és ma van egy éve, hogy betörtem a fejemet.
Milyen az élet, ma ugyanannál a csoportnál ugyanúgy helyettesítek, és Zoli is - bár szerda a szabadnapja - úgy alakult, hogy van ma. De azt mondta, be se mehetünk a templomba, közelébe se mehetek lépcsőnek, csak kint, a füvön tarthatom az órát, ott legfeljebb csak a fűbe haraphatok :)
Neki néha rossz álmaiban előjön, ő látott is vérbe borulva, én magamat nem. Ahogy beszélgettünk erről tegnap, elmondta, hogy akkor hirtelen az a gondolat ugrott be neki, hogy csak ne itt haljak meg, csak a mentőben, mert milyen borzasztó lenne az a gyerekeknek. Szakmai ártalom, nem vagyunk mi normálisak :)
Most, egy év után merem átgondolni, hogy ez sokkal rosszabbul is végződhetett volna. De ahhoz még így is kell idő, hogy majd már nevetni tudjunk rajta.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Te jó ég, már egy éve??? Nekem nem tűnt olyan réginek. Hát, én már akkor is mondtam, hogy ez egy csoda, hogy ilyen szerencsésen megúsztad. Nem csodálom, hogy mindenki megrémült ott, a helyszínen, hiszen félelmetes volt még utólag olvasva, hallgatva a beszámolót is. Vigyázz Magadra!
Igyekszem :)
Neked is szép május elsejét!
Sikerült befejezni határidőre? Jó pihenést!
Igen, kész lett, köszönöm.
Megjegyzés küldése