Vackor

Murphy vagy inkább medve

(Még az elején szólok, hogy tudom, hogy egysíkú vagyok és unalmas, aki más síkokat akar, tessék ugorni a holnaputánra. Majd az más lesz, talán.)

Általában legkésőbb 3/4 8 körül már mindig bent szoktam lenni, a fő- meg az alfőnököm is korán járók, tudják, ha akarnak tőlem valamit, nyolc előtt már nyugodtan kereshetnek. De azért többnyire ilyen reggel még nem történik semmi.

Csak ma. Amikor nyolc előtt pár perccel még a buszon ért a telefonhívás, hogy hol vagyok. Mondtam, hogy úton, csak azt nem, hogy még kicsit odébb, zokon is vették.

Merthogy elég ritka, hogy reggel, még munkába menet előtt fölkanyarodjak a templomba, ugyanis épp ellenkező irányba esik, de ma fölugrottam, bár nem lett volna feltétlenül muszáj. Ahogy beszélgetünk a sekrestyében Zolival, egyszercsak – negyedórával a misekezdet előtt! – bekóvályog Kisbalázs. Nagy szó ez, mert inkább az utolsó perc a jellemző rá, nem ez. Látszott, hogy valami nincs rendben vele. Faggatózásunkra csak kibökte, hogy csurom lázas, egész éjjel nem aludt a láztól, alig áll a lábán. Jól összeszidtuk, minek jött le, de azért stramm gyerek. Kiderült, hogy orvosa sincs, mert amikor elment otthonról, még a gyerekorvoshoz tartozott, itt meg azt se tudja, hol van a rendelő. Gyorsan lerajzoltam neki, elmondtam, kit keressen, és megígértem, ha beérek, fölhívom a rendelőt és visszaszólok, mikor rendel. De útközben rájöttem, egyszerűbb, ha leszállok a buszról, megnézem, akkor rögtön tudom mondani, és Zoli le tudja kísérni, mert látszott, hogy alig van magánál. Így is történt, ezalatt a kitérő alatt (is) sikerült begyűjtenem az elkésést.

Délután átmentem anyamedvébe, fölhívtam, mire van szüksége, odaszállítottam, a teát is megfőztem éjszakára (a délelőttös műszak Zolié volt, hazavitte (nem sütötte meg), ágyba parancsolta, kiváltotta a gyógyszerét, mondtuk a plébánosunknak, hogy az éjszakás meg ő lesz :)

Meg fog gyógyulni, semmi kétségem afelől, öt nap múlva már szaladgál, és hozza a hála-Pingut. De olyan elhagyatott tud lenni egy ilyen kölök betegen, messzi az otthontól, csak muszáj vele törődnünk. És ma lehetett először elsütni a poént este, hogy aludj el szépen, kis Balázs... De csak bágyadtan mosolygott.

A zélet, az meg megint, szokás szerint, ismétli önmagát :) Jó ez így. (csak az utolsó bekezdést tessék)