Dobogókőn jártam. Míg lent, Pomázon, szikrázva sütött a Nap, már onnan lehetett látni, hogy a hegy felhőben ül. Aztán, ahogy ment fölfelé a busz, egyre mentünk bele a tejfölbe, a sűrű ködbe. Fénykép fönt? Az orrunkig se.
Délután, újra leérkezve, pedig gyönyörűen látszott, ahogy a felhők még mindig betakarják a hegyet. Tiszta Ószövetség! ;)
Egyébként nagyon jól sikerült nap volt, örültem neki, kellenek most az ilyenek. Csak cudar hideg szél fújt fönt a hegyen. (Meg a kesztyűmet is elő kéne már keresni.)
3 megjegyzés:
Hogy én hogy szeretem a fákat! :)
Tudtam én azt! Rád gondoltam :)
Köszönöm! :)
Megjegyzés küldése