Vackor

Ma reggel arra gondoltam, hogy betelefonálok és egy nap szabi, annyira meggyötört a fogorvos tegnap, még reggel is jaj. Az egyetlen jó benne, hogy ezzel is közelebb vagyunk a végéhez. Azért meg áldom az eszemet, hogyha már úgyis újat kellett keresni, nem utolsó választási szempont volt, hogy itthonhoz közel legyen, mert számítottam ilyenre, és ha meggyötörve, kitamponozva, érzéstelenítőtől elzsibbadva még a fél városon is át kell bumlizni, hát inkább leülök egy padra és ott töltöm az éjszakát. Meg is mondom neki a jövő héten, hogy elvesztettem benne a bizalmamat, erről azért nem volt szó, a továbbiakban legfeljebb beszélgetni megyek hozzá, abban is csak bólogatok csukott szájjal, hogy még esélyt se adjak. Mondhatom, mert húsz éve ismerjük egymást, tegeződő jóbarátságban, a négy gyerekéből hármat tanítottam, akár még cukorkát is kérhetek, mint a kabaréban.

Az egyetlen kedves momentum az volt tegnap, hogy az asszisztensnő, a menye, aki szintén - hajjaj, tizenhárom éve! - hittanosom volt, olyan riadt együttérzéssel, őszinte szánalommal nézett rám és tett-vett körülöttem, meg is köszöntem neki utána, hogy ez volt az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket (igaz, kicsit sápadt voltam, és kicsit kivert a víz). Azért, persze, hős voltam, egy nyikk se, igaz, a fél fejemet nem is éreztem, úgyhogy csak féloldalas nyikk lett volna.

Dehát bementem, mert ma költözködtem (ráadásul). Eddig ugyanis az irattárban laktam, és most rendes szobába kerültem. Van előnye is, hátránya is. Az irattárban egyedül voltam, bár átjáróház, itt nyugi van, de ketten vagyunk. Nem baj, azért talán több az előny. És igazi, nagy íróasztalom van, olyan dizájnos, lekerekített toldalékú, húúú, ez nagyon tetszik.

Most megyek korán aludni, bár többnapi téma van a tarsolyomban, a demokráciáról, az életről, az októberről, meg a blogolók tízparancsolatáról. És még egy meglepi is :)