A kicsik is nagyon aranyosak, normálisak (is tudnak lenni, főleg, amikor nincs ott a zavaró, olyankor ők is nyugodtabbak), megpróbálok mindegyiknek módot adni, hogy ő is elmondhassa az anyaghoz kapcsolódva a maga élményét, gondolatát, és miközben nagyszerűen érezzük magunkat együtt, szépen elolvad az óra. Tegnap is azt vettem észre a vége felé, hogy lassan már mind ott van kint elől nálam, mondtam is, hogy életem legszebb pillanata, amikor mind itt nyüzsögtök körülöttem, de most már nyüzsögjetek vissza a helyetekre. Nevetve visszakászálódnak, az egyik huncutszemű kissrác egyszercsak megfordul, odaszalad hozzám, odabújik: - Én idenyüzsgök hozzád, jó?
Mit lehet tenni, nevetek, megölelem, nyomban még kettő szalad oda: én is, én is! Kész, polipkarú, zord medve levéve a lábáról, .... felirat...... zene......... a 138. részt látták....... folytatás jövő hétfőn
Csak hogy fognak ezek vizsgázni? :))
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Az ilyen történetektől mosolyog a szem, ami köztudott, hogy a lélek tükre. Akkor hát..., mosolyog a lélek is! :)
Olyan szépen írtad!
El is megyek aludni és szépet álmodni :)
Megjegyzés küldése