Vackor

Azt az örömet! Úgy egyeztünk újkáplánnal, hogy odaútban először leszállunk két faluval előbb, mert ott van megnéznivaló nevezetesség, ne hagyjuk ki, ha már arra járunk. A gyerekek kis szájhúzással vették tudomásul (mi mást tehettek volna?) az „Ismerd meg hazádat!” – mozgalom keretében rájuk szakadt kultúrprogramot, merthogy ők nem ismerték a titkos záradékot. Ez ugyanis arról szólt, hogy újkáplán azt találta ki, már oda bejön elénk és ott vár minket. (Nagyon-nagyon készült erre a napra.) Le is szálltunk, átkeltünk minden átkelhetőn, trappoltunk szépen, és amikor meglátták őt a falak tövében! Úgy rohantak hozzá, csimpaszkodtak a nyakába, majd földöntötték! Amikorra én medvecammogással odaértem, már nem is tudtam megállapítani, a sok kisgyerek vagy az egy nagy örül-e jobban? :)

Aztán együtt jártuk végig a romokat (nem, most nem zuhant le senki, de rám a frászt hozták időnként), volt végeérhetetlen harci játék, majd újra vonatra szálltunk és irány a saját faluja! Ott megtartottuk bizalomerősítő, demonstrációs felvonulásunkat, amit aztán még háromszor ismételtünk meg, mert félórányira van egy tó, oda elsétáltunk meg vissza, és délután kikísért bennünket az állomásra. Napközben meg olyan élet volt a plébánián, amilyennek lennie kell (amihez ott nem szoktak hozzá, és még nem tudják, mi vár rájuk ;)

A nap folyamán két szempárt figyeltem: újkáplán nevetős szemét és Kisbalázs okos, éles tekintetét. Nem volt boldog, amikor ez szerveződött, de eljött velünk tisztességesen, éppúgy, mint az ő elődje káplán atyához. Voltak percek, láttam, amikor a közös játékban, éneklésben, nevetésben, imádságban ő is fel tudott oldódni, de inkább csak figyelt. Próbálta megfejteni a titkot, az elődök titkát, de még nem jött rá. Még megfelelni akar, még nem mer önmaga lenni, fél, hogy az kevés volna nekünk. De lesz majd egy pillanat, amikor megérezzük, hogy megértette, és onnantól nem lesz semmi gond.

Összességében nagyon jól sikerült nap volt, sok kedves élménnyel, ebben az időben vétek lett volna nem a szabadban lenni. Jól el is fáradtunk mindnyájan. Természetesen, Zoli is, ahogy a hírekben mondanák - szabadságát megszakítva - jött velünk, hogy is maradhatott volna ki ilyen buliból! Ritka alkalom, majdnem együtt volt a csapat.

A végére egy, a naphoz illő befejezés: Este szolidaritásból fölmentem misére, mondom is utána Kisbalázsnak, ahhoz képest, hogy egész nap kirándult, egész jó volt a beszéd, különösen a vége tetszett. Ó, az úgy adta magát! - mondta olyan fölényességgel, amilyennel csak huszonéves fiatalemberek tudnak megszólalni :)

Ja, persze, tudom, a rutin! - vágtam vissza. Megértette, van humora, nagyot nevettünk. Kicsit nagyobbat is, mint reggel az állomáson, amikor büszkén közölte: Most fogok életemben először felnőtt jegyet venni!

:)))))))))))))

Hogy nekünk megint mi jutott! :D