Délután 3/4 4 körül keveredtem haza, kényelmesen, ráérősen, mert csak 6-ra voltam hivatalos egy kiállításmegnyitóra. Először úgy gondoltam, le is dőlök még egy kicsit, de aztán meggondoltam magamat, nem jó, ha elalszom, inkább letelepedtem a gép elé. Ahogy ott bolyongok a hálón, hirtelen ötletből rákerestem a kiállítóhely honlapjára, mert meg akartam nézni, vasárnap hogy vannak nyitva, terveztük valakivel, hogy elmegyünk majd megnézni. Ahogy nézegetem, ezen akad meg a szemem: A kiállítást április 4-én, pénteken, délután 5 órakor XY iparművész nyitja meg.
Jaj!
A meghívón hat óra állt, legalábbis bennem így rögzült, persze, a meghívó már sehol. Gyors telefon a kiállítóhelyre, mikor nyitják meg a mait? Ötkor.
Ekkor volt fél öt, a szemem éppen leragadóban.
Hűha! Villámgyorsan le a dolgozós blézert, föl a középünneplőst, nyakamba egy láncot, szerencse, hogy a fekete nadrág úgyis még rajtam volt. Negyvenkor már a buszmegállóban voltam.
Öt óra tízkor már be is estem, pont Katiba botolva, aki, mint kiállító művész, igyekezett a főhelyre odaállni, mert épp kezdődött a megnyitó. "Jaj, de jó, hogy el tudtál jönni!" ölelt meg.
I-i-i-gen - dadogtam azért is, mert alig kaptam levegőt.
A kiállításon egyébként csudadolgok vannak, bőrös művek, festett selyem és gyertyák. Számomra mindig olyan furcsa, bár nem egy művészembert ismerek, hogy itt élnek közöttünk, látszólag épp olyanok, mint bárki más és bámulatos dolgok kerülnek ki a kezük alól.
Az meg, hogy "véletlenül" rámentem a honlapra, biztos, hogy az őrangyalom volt. Talán arra gondolt, hogy a negyven évért megérdemlem :)
Mutatóba:
1 megjegyzés:
Ezek nagyon szépek!
Megjegyzés küldése