Vackor

Tavaly az elsőben volt három rém. A főrém, aki neveltetése folytán egyáltalán nem illett ebbe a szellemiségbe (tudom, ez lenne a szép feladat, de erre heti 40 perc kevés) még évközben kimaradt, a sima rém most is jár, de már szelídült, főleg, hogy nincsenek partnerei, a középrém a tanév végén köszönt el, mert iskolát is kellett váltaniuk, ott is kitelt az ideje. Egyházi iskolába iratták, ott órarendben van a hittan, fájó búcsút vettünk egymástól, - az én fájdalmamba azért egy kis megkönnyebbülés is vegyült. Azóta se láttam őt, még misén se, gondoltam, arra is az iskolaira járnak.

Erre tegnap a kilences után egyszercsak kitörő örömmel a nyakamba ugrik: - Vackor néni, visszajöhetek?
- Jaj - gondoltam magamban - persze - mondtam hangosan és megöleltem. Aztán előkerült a mama is, kérdem gonoszul, hogy iskolát váltottak? Nem, nem, odajár most is, de annyira szeretne ide visszajönni, mert ott csak olyan iskolásan tanulják a hittant, és úgy hiányzik neki ez a társaság. Az volt a születésnapi kérése, hogy beszéljük meg Vackor nénivel, hogy ide is járhasson megint. És, ugye, ez is így van még, az is, ő is megvan, ő is, ő is... sorolja a gyerek a legapróbb mozzanatokat is. Na, erre mit lehet mondani, amikor már meg tud szólalni a medve?

Úgyhogy Józsikám jön, jön... és csillogó szemmel megint szétveri az órákat. De neki legalább jó emlékei maradtak róla :))