Vackor

Semmi különös, reggel fodrász, fél nyolcra a Baross utcába, ami szombaton állatkínzás, de olyan szépek voltak a kelő Nap fényei a város fölött, hogy ez mindenért kárpótolt. A fodrásznál meg összeszedtem egy jó mondatot: "...annyira rossz kedvre derített" Meg félek, hogy egy megfázást is összeszedtem a vizes fejemmel, nem hiányozna.

Most meg nekiülök még dolgozni, ez már órában is teljesen grátisz, még az utolsó bőrt is lenyúzzák rólam.

Tegnap vendégem volt, előadtam az ananászos melegszendvicset (föl kell írni a listára, hogy már X. is átesett rajta ;), maradtak alapanyagok, ma reggelire is ezt ettem, asszem még vacsorára is ezt fogom, maximum vaníliapudingot csinálhatnék még az összesen négy maradék karikához.

Mivel ilyen csönd, béke van, jöhet egy kis filozofálás. Kedden a kiállítás megnyitón és azóta is többször arra gondoltam, milyen jó, hogy Réka képei olyan derűsek, színesek, harmónia és öröm sugárzik belőlük, nem egy bezárkózott, megkeseredett ember művei. Aztán tegnap este hirtelen bevillant, hogy miért is csodálkozom? Hiszen az én írásaimban is élet van és humor és még csak át se suhan rajtuk, mint ahogy a mindennapjaimon se, hogy emberszemmel más nézőpont is van. A lélek épsége valami egészen más kategória.

Az viszont már nem filozófia, hogy föl kell újítanom kicsit a ruhatáramat. Itt, ahol néhányan voltunk egy irodában, kiválóan megfelelt a nadrág-pulóver, most bekerülve muszáj lesz visszaváltanom hivatalira. Nagyon télit már nem érdemes venni, de egy rendes szövetnadrágot kénytelen leszek még beszerezni.

Egészen más. Nagyon jólesik a lelkemnek, ahogy látom, hogy a két fiú hogy törődik a harmadikkal, mert most szükség van rá. Hívják, mennek, odafigyelnek rá külön-külön is, együtt is. Pedig nem is tudják, hogy nekem ők így egy csapat, de azt tudják, hogy mégiscsak egy csapat. Persze, mindenki ismer mindenkit, kicsi az egyházmegye, káplán atya és újkáplán évfolyamtársak voltak Zoli bátyjával együtt, úgyhogy ők régebbről ismerik egymást, mint én őket.