Ha vasárnap, akkor templom, a mai napnak úgyis körülbelül ez volt az egyetlen valamirevaló programja.
Reggel kilenc előtt egy perccel még olyan nagy volt a nyüzsi a sekrestyében, hogy az órámra nézve – legalább én – kénytelen voltam mindent és mindenkit rendbe tenni, emelt hangon, imígyen: Ha én ministráns volnék, már fölsorakoznék! (vihognak, elkezdenek rendeződni) Ha én sekrestyés volnék, harangoznék! (fejéhez kap, elindítja) Ha én pap volnék, öltözködnék! (már amúgyis szedi magára a ruhát, lassan elül a zajongás, némelyek „fenyegetően” néznek rám :), mind kíváncsian várják a folytatást) Ha kedves az életem, már régen messze futnék! :))
A diákmise után nálunk mindig agapé van, ami azt jelenti, hogy minden vasárnap másik két család gondoskodik arról, hogy legyen valami morzsa, meg kávé-tea, ami mellett lehet beszélgetni, míg a gyermeknép vígan hancúrozik. Jó időben a kertben terítenek, ilyenkor télen a hittanteremben. Miután ott mindenkivel beszéltem, akivel akartam vagy csak úgy, visszatrappolok még a sekrestyébe, ahol is, amint belépek, rám zúdul a plébános azaz a haragja. Cukorbeteg ember és tudvalevő, hogy ez hirtelen indulattal jár, nosza, telibe kapom.
Újkáplán egy ötletével van a gond, amiről ő nem tudott előre, csak most, véletlenül derült ki a számára. Én, szerencsére, igen, így kisebbfajta oroszlánként tudom védeni őt is, az ötletet is, amiről ugyan engem is hosszan kellett győzködnie, de ez most nem számít, ezt mi már megvívtuk. Állom a harcot vitézül, aztán amint csitulnak a hullámok, átügetek gyorsan, hogy figyelmeztessem, mire készüljön.
Az irodában találom, ügyintéz, megvárom, mondom, hogy középméretű cirkusz van, ez és ez. Itt visszaadhatatlan hangsúllyal, mosolyogva kérdi, most már átmehet?
- Most már mehetsz – mondom – én már elvittem a balhét. Káplánok helyett mindig én kapom.
Vigyorog, mint a vadalma és áthúz gyóntatni. Tudja, hogy amit ő fog kapni, az már csak egy szordínós úri beszélgetés lesz.
A másiknak sehogyse jön össze az új hely. Falak, falak, falak, bármerre indul. Nem is annyira a világ részéről, hanem a máshoz szokott helyiektől. Gyűri, gyűri becsülettel, nem is panaszkodik, de látom (amikor látom), hogy nem csillog a szeme, és megtorpan a lendület. És ilyenkor könnyen sebezhetővé válik az ember.
De nem is ez az igazi baj, mert idővel, türelemmel, apró lépésekkel le lehet majd bontani azokat a falakat. Hanem az, hogy neki a mi egyházközségünk – a maga közösségeivel, embereivel, elfogadó szeretetével, egész légkörével – az otthona is volt. Ezt el kellett hagyja, a másik nem tudott még azzá válni, igazi pedig nincs.
Törjük a fejünket, mikor segítünk jobban, ha erősítjük az idetartozását vagy ha hagyjuk elszakadni?
Most nagyon messze van….
Reggel kilenc előtt egy perccel még olyan nagy volt a nyüzsi a sekrestyében, hogy az órámra nézve – legalább én – kénytelen voltam mindent és mindenkit rendbe tenni, emelt hangon, imígyen: Ha én ministráns volnék, már fölsorakoznék! (vihognak, elkezdenek rendeződni) Ha én sekrestyés volnék, harangoznék! (fejéhez kap, elindítja) Ha én pap volnék, öltözködnék! (már amúgyis szedi magára a ruhát, lassan elül a zajongás, némelyek „fenyegetően” néznek rám :), mind kíváncsian várják a folytatást) Ha kedves az életem, már régen messze futnék! :))
A diákmise után nálunk mindig agapé van, ami azt jelenti, hogy minden vasárnap másik két család gondoskodik arról, hogy legyen valami morzsa, meg kávé-tea, ami mellett lehet beszélgetni, míg a gyermeknép vígan hancúrozik. Jó időben a kertben terítenek, ilyenkor télen a hittanteremben. Miután ott mindenkivel beszéltem, akivel akartam vagy csak úgy, visszatrappolok még a sekrestyébe, ahol is, amint belépek, rám zúdul a plébános azaz a haragja. Cukorbeteg ember és tudvalevő, hogy ez hirtelen indulattal jár, nosza, telibe kapom.
Újkáplán egy ötletével van a gond, amiről ő nem tudott előre, csak most, véletlenül derült ki a számára. Én, szerencsére, igen, így kisebbfajta oroszlánként tudom védeni őt is, az ötletet is, amiről ugyan engem is hosszan kellett győzködnie, de ez most nem számít, ezt mi már megvívtuk. Állom a harcot vitézül, aztán amint csitulnak a hullámok, átügetek gyorsan, hogy figyelmeztessem, mire készüljön.
Az irodában találom, ügyintéz, megvárom, mondom, hogy középméretű cirkusz van, ez és ez. Itt visszaadhatatlan hangsúllyal, mosolyogva kérdi, most már átmehet?
- Most már mehetsz – mondom – én már elvittem a balhét. Káplánok helyett mindig én kapom.
Vigyorog, mint a vadalma és áthúz gyóntatni. Tudja, hogy amit ő fog kapni, az már csak egy szordínós úri beszélgetés lesz.
A másiknak sehogyse jön össze az új hely. Falak, falak, falak, bármerre indul. Nem is annyira a világ részéről, hanem a máshoz szokott helyiektől. Gyűri, gyűri becsülettel, nem is panaszkodik, de látom (amikor látom), hogy nem csillog a szeme, és megtorpan a lendület. És ilyenkor könnyen sebezhetővé válik az ember.
De nem is ez az igazi baj, mert idővel, türelemmel, apró lépésekkel le lehet majd bontani azokat a falakat. Hanem az, hogy neki a mi egyházközségünk – a maga közösségeivel, embereivel, elfogadó szeretetével, egész légkörével – az otthona is volt. Ezt el kellett hagyja, a másik nem tudott még azzá válni, igazi pedig nincs.
Törjük a fejünket, mikor segítünk jobban, ha erősítjük az idetartozását vagy ha hagyjuk elszakadni?
Most nagyon messze van….
Sétáltam, sétáltam....
(nagyban érdemes)
Igen, az ott, fönn
Hangulat
Ugyanott, egy perccel később
Magányosan
Sziluett
7 megjegyzés:
Nagyon-nagyon jó dolog ez az agapé! Mifelénk ez hiányzott mindig. Jó időben a templom mellett ácsorogtunk, amíg mi felnőtek beszélgettünk kicsit, a gyerekek meg kergetőztek.
felnőttek (mérges)
Nálunk is elkelne egy ilyen, aki elkiáltja magát a sekrestyében 11 előtt egy perccel - akkor talán nem 10-15 perces késéssel indulna a mise. :)
Jé, máshol is? :)
De nálunk nem szabad késni.
Jé! 10-15 perc késés! Ilyet még nem is hallottam! Nálunk sosem késnek. Mindig pontosan kezdik a misét.
A bácsik meg mögöttem minden alkalommal elpufogtatják ugyanazokat a szellemességeket, hogy innen nem lehet elkésni, meg hogy kihűl az ebéd otthon. :)
Érdemes volt sétálni! :) Máskor is sétáljál és csinálj ilyen szép, hangulatos fotókat!
Megjegyzés küldése