Vackor

A fele leves akkor lett oda, amikor egy laza mozdulattal kivettem a tányért a mikróból, csak megfeledkeztem arról, hogy most leves van benne (a hülye mikró meg jól fönn van egy konzolon a falon, de nem, a nyakamba azért nem, mert a hűtő van közvetlenül alatta). A másik felét meg a kenyérkockák itták magukba, amíg föltakarítottam a konyhát. A mámik szoktak ilyet enni, csak ők tejeskávéba áztatják. Én most kipróbáltam a zellerkrémes változatot, nem jó.

Újkáplán egészen belopta magát a szívembe; eddig próbaidős volt, tegnap véglegesítettem. Az advent első vasárnapi diákmise kicsit zilált volt, túl sok mindent akartunk és túl kevéssé tudtuk megbeszélni, de végülis csak nem ütöttük agyon a misét az egyebekkel, erre vigyázni szoktunk.
Már vége volt mindennek, az emberek is hazamentek, ő is már épp a következőre öltözködött, amikor megkérdezte tőlem: - Azért szép volt a mise?
- Szép, igen - mondtam - olyan adventi, amilyennek lennie kell.
- Biztos?
- Biztos - feleltem, magamban elcsodálkozva, mert még sose kérdezett ilyet, nem is olyan fajta, meg ez nem is téma. Megérezhette a csodálkozást: - Csak .... azért .... mert itt volt az édesanyám - és olyan kedvesen elmosolyodott a mondat végére.

Én meg tisztelettel és megbecsüléssel gondoltam arra az idősebb özvegyasszonyra, akit még sose láttam, és most korán reggel átjött messziről a városon, föl a hegyre, hogy a papfiát lássa - a nyolcadik gyereket a kilenc közül - és megállta, hogy egy szóra, egy ölelésre sem jött oda hozzá, mert nem akarta zavarni. Csak itt volt...

Nem, nem irigykedtem, ahhoz nekem már nagyon régóta nincs. Csak megkötöttem a határozatlan idejű szerződést :)