Vackor

Ez se az én napom volt.

Az ígért állásból, úgy tűnik, nem lesz semmi. Sejtettem én ezt, nagy volt a hallgatás, ma rájuk telefonáltam. "Hát, izé, nem jelentkeztem, tudom, azért, mert - és támasztottak egy teljesíthetetlen feltételt, amiről szó se volt. Ők is tudják, hogy sportszerűtlen és megoldhatatlan, de végülis majd nekem kell kimondanom, hogy azt az elvárást, amire nem lenne szükség, de kitalálták, hogy mégis így legyen, nem tudom produkálni, mert nincs rá lehetőségem. Kezek széttárva, ennyi. Majd lesz, aki megfelel ennek is.
Pedig már kezdettől arra edzem magamat, hogyha kiderül, hogy mégse jön össze, legfeljebb csak kiélem magamat belőle, ennél mélyebben nem engedem hatni, mégis elkeserít.

Főleg azért, mert ma olyan történt bent, hogy legszívesebben fölálltam volna, és fölmondtam volna a semmire. De tudom, hogy nem lehet. Tűrni kell, élni kell, rezsit kell fizetni, meg kell alkudni. Nincs önérzet, nincs emberi méltóság, semmi nincs. Csak a parancs: élni kell a magam lábán.

Viszont ma igazán szép volt a rorate :) Úgy döntöttem, ezzel is fejezem be a hajnalokat.