Tudjátok, az az unalmas nyár, amit úgy fölpanaszoltam az elején!
A hétvégén a géphez se..., ma meg 7 után jöttem haza a munkából, épp ma kellett munkaidő kimutatást készítenem mindenkiről (szép lassan átcsúszom gazdasági vezetőbe), momentán 34 túlórám van, több mint négy teljes munkanap, jó volna lassan kiszedegetni őket. De legalább jó volna mindennap fél ötkor hazajönni.
A naptárazást lemondtam, jöjjenek holnap! Egész este két fülemen két telefon, az egyik fülemen a házbeli kampány az új közös képviselő megválasztására, néhányan engem akarnának, de nem ment el a józan eszem, a másik fülemen a búcsúztatással a szülők meg a gyerekek, a szemem közben a Vackoron, van itt élet. Azért várom már, hogy szabadságon legyek kicsit tenni a semmit.
A Kossuth téren a múlt hét óta tart a térmozi, ami azt jelenti, hogy öt órától kezdve megveszekedett hangerővel mindig bömböl valami a téren és nézi legfeljebb húsz ember. Egyik nap a Csárdáskirálynő harsogott, ma valami agyalökött együttes koncertfilmje dübörgött és ez augusztusig el fog tartani.
Na, akkor ennyi, csak úgy életjel gyanánt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
El ne vállald a közös képviselőséget! Már csak az hiányozna Neked! (Egyébként a túlórákról meg az évek óta összegyűlt, ki nem vett szabadságokról én is sokat tudnék mesélni. :-(( )
Ellenállok!
Jól teszed! Csak határozottan! :-)
Már azt hittem, elnyelt a hűs barlang, pedig csak az élet. ;)
Hát nem bírom elküldeni....
ÉLJEN VACKOR!!!!
Megjegyzés küldése