csütörtök, május 17

Munka.
És ebédre nagyon finom hortobágyi palacsinta, igaz, a másodikat csak este ettem meg, mielőtt eljöttem, különben csak hevertem volna délután jóllakottan, mint egy lusta oroszlán.

A fölöttem tornyosuló felhők eloszlani látszanak, az adópapírjaimat megtaláltam, már csak meg kell írni, az eredményhirdetést áttetettem jún. 3-ra, a kuratóriumi ülésre meg kész leszünk mindennel, mert muszáj.

Esti mese következik.
Vasárnap keresztmamáékat fölvittem a Mátyás-templomba az énekes-zenés ünnepi misére, ne csak a mi kis templomunkat lássák. Tetszett is nekik nagyon, szép volt, latin volt, hosszú volt, majd' másfél óra, jólnevelten elüldögéltem ott. De az igazi élmény a végén volt számomra. Már kifelé indultunk a templomból, de még bent voltunk, amikor mellettünk azt látom, hogy egy echte, várbéli, idős hölgy utánozhatatlan eleganciával nyújtja a kezét egy várbéli idős úrnak: Üdvözlöm, Tivadar!
Az úr pedig finoman csókot lehel a felé nyújtott kézre. Lenyűgözött a jelenet.

Aztán azon gondolkodtam el, hogy lehetek én majd akármilyen jólszituált, budai, idős mackókisasszony, soha nem fogom tudni ilyen természetes könnyedséggel mondani az üdvözlömtivadart. Azt hiszem, erre születni kell, mint ahogy Tivadarnak is. Én legfeljebb annyit mondok majd: brumm :)

Más. Többen visszasírják a régi Vackort. Hogy vidámabb volt a háttér, otthonosabb, az egész olyan vackorabb. Ez meg túl komoly. Hááát, nem mondom, hogy nincs benne igazság.... (Erre mondja most Bikfic, hogy megkezdem a visszavonuló hadműveleteket :)

Frissült a horgony.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem ez a Vackor-"design" a két aranyos macival sokkal jobb, mint a régi volt!!! Nekem annak nem tetszettek a színei sem. Én emellett szavazok.

Névtelen írta...

Szóval ez jobb. Határozottan jobb. Az óra is nagyon szép. A színek is. A felirat (Vackor) is. Minden.

Vackor írta...

Aha.
Csak én is nehezen szokom.

Vackor írta...

Az óra nekem is tetszik :)

Ági írta...

Gyerekek, minden igény kielégíthető, lehet más a háttér, lehet más az óra, vagy ne is legyen óra, lehet más a fejléc (habár ez utóbbiért kár lenne) - szóval, mindenen lehet változtatni.
A régi sablonban volt három jellemző szín, a kódjaik nálam elraktározva, bármikor fel lehet használni.
Tulajdonos kigondolja, milyen szín legyen, elképzeléseket előterjeszt, kivitelező kivitelez, a publikum pedig belenyugsz. :)

Névtelen írta...

Miért kéne ezt megváltoztatni? Nagyon szép, ízléses ez így, ahogy van.

Ági írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

De ha a gazdája nem érzi otthon magát benne, akkor változtatni kell (ezt magamról tudom, én is voltam már így a saját blogommal). Meg lehet oldani, hogy vidámabb legyen, már meg is kezdtem a projektet, majd egyeztetünk a tulajjal. :)

Vackor írta...

Várom!
És megint kitaláltad a gondolatomat ;)

Névtelen írta...

Látom, nem sajnáltad a festéket :D
Soha nem fogsz tudni olyan külcsínt létrehozni, ami mindenkinek tetszik. Nekem tetszett ez az új külalak.
Ha rám hallgatsz, azt (olyat) csinálsz, ami(lye)t akarsz.
Ez meg édesanyám szavajárása.

Vackor írta...

:D
Keresgélem a barlangot.