Vackor

Most egy év van gondolkozni. Azon, hogy mi az oka, hogy bár minden szép volt, bennünk mégis hiányérzet maradt. Először azt hittem, csak én érzem így, hallgattam is róla, miért rontsam a másik örömét, de aztán kiderült, hogy nem, és akkor már lehetett beszélni róla.

Talán túl magasan indítottunk tavaly? Tavaly neki az első volt, vitte a lendület, a Lélek, az öröm; nekem ugyan a sokadik, mégis tudtam szárnyalni. Most már pontosan tudtuk, hogy mit akarunk és hogyan, meg is volt minden (majdnem) hibátlanul, kellően megilletődöttek voltak a gyerekek és meghatottak a szülők, minden, ahogy kell, de számunkra hiányzott belőle ... - a lendület, a Lélek, az öröm. Csöndes elégedettség az van, hiszen túl vagyunk rajta szépen, de....
Talán túl sok apró részletre akartunk figyelni, talán túlontúl a magunk ügyességére, körültekintő szervezésére számítottunk és csak most, utólag jöttünk rá, hogy a többi meg elveszett.

A baj azért nem olyan nagy, hiszen akikért, akikkel volt, azoknak szép élmény és ez a fontos, és tiszta, csillogó szemek örömét, áhítatát őrizhetjük, a fényképek is biztos ezt fogják mutatni. De az a belső kép, az nagyon pontosan jelez. Meg azért se nagy a baj, mert minden a helyén volt. Csak most ez volt a helye. Hogy mi is jobban tudjuk a magunk helyét.