Vackor

Létezik Budapesten egy Sürgősségi Kórházlelkészi Szolgálat, aminek káplán atya is készenléti tagja, ami azt jelenti, hogy sosincs kikapcsolva a mobilja, ugrott is már nemegyszer az azonnali riasztásra. Tegnap, természetesen, a békés vasárnap délutánban, az ünnepi ebéd végén szólalt meg a telefon. Az egyik kórházba hívták egy alig egyéves múlt kicsihez, hogy megkeresztelje. Mivel a délutáni litániáig és a miséig már nem tudta volna megjárni, este 8 után meg, mire végez, már nem illett volna bemenni, érdeklődött, hogy mennyire súlyos a gyerek állapota. Kiderült, két hetet jósolnak neki az orvosok, már nem is műtik. Abban egyezett meg a szülőkkel, ma délután bemegy.
Délelőtt, épphogy bejött keresztmamáékkal a pályaudvarról, kapta a hívást, menjen rögtön, úgy döntöttek az orvosok, mégis megműtik a kicsit, de a műtét kimenetele is bizonytalan, jobb, hogyha előtte megtörténik a keresztelés. Taxi, futás, - és a keresztelésnél ott állt az intenzív osztály egész személyzete, valóban megrendítő élmény lehetett. Aztán máris vitték a picit a műtőbe.
Tessék gondolni rá, ki hogyan tud és szokott.

Érdekes, tegnap pont erről beszélgettünk még, hátha, talán, mégis.... hiszen olyan nagy és hirtelen volt a kontraszt a mi boldog elsőáldozós családjaink és az akkor még nem is ismert, tehetetlenségben, félelemben vergődő család között, nagyon szíven ütött bennünket. Nyilvánvaló volt, hogy emberi, orvosi remény nincs már, csak az imádság.
Aztán ma mégis megműtötték....