Vackor

Egy szokatlan megjegyzéssel kezdem: olyan rend van ! Egész jólesik benne üldögélni.

Ma is nagyon sokáig voltunk, fél hétkor jöttünk el és teljesen kinyúltunk, de minden kész. Fizikailag is kész a többszáz oldalas anyag, már tudok lyukasztani, spirálozni, mindent, mert, természetesen, a köteteket is magunk állítjuk össze. Holnap meg kézbesítünk, rám három jutott.

Reggel azzal szórakoztam a Lánchídnál, a villamosmegállóban, hogy figyeltem, öt kínai hányféle összeállításban tudja egymást fényképezni, persze, a legrosszabb látószögből a Várhoz képest. (Honnan tudom, hogy kínaiak voltak és nem japánok? Onnan, hogy volt az egyikőjüknél zászlócska. Miért volt nála reggel? Azt nem tudom, talán a fénykép miatt.) A kombinatorikai számításokat meghaladó variációban voltak képesek előadni a ki-kit-kivelt.

Napközben egy mondat ütötte ki nálam a biztosítékot: "Ez már tökéletes lesz, mert innentől én csináltam." (És nem a főnökünk mondta.) Féltem az illetőt az élet elkerülhetetlen, irtó nagy pofonjától, amikor egyszer majd rá kell döbbennie, hogy a tökéletesség nem az ő hatalmában van. Még az ilyen papírra vetett sem.
Milyen igazuk van a mohamedán szőnyegszövőknek, akik szándékosan hibát vétenek a mintában, mert egyedül csak Allah tökéletes. Lehet, hogy majd adandó alkalommal elmesélem ezt.

De az ettől fölzaklatott lelkemet egy másik mondat helyrehozta. Ugyancsak megállóban álldogáltam ma, a Kincstárból visszajövet, déltájban, mentőautó szaladt az úton, röviden, visszafogottan szirénázva. Idősebb hölgy szólalt meg mellettem: - Bizosan beteget visznek. Hallja? Azt mondja jaj, jaj, jaj!
- Igen, tényleg olyan - feleltem.
- A múltkor meg, amikor balesethez ment, azt kiáltotta: Hívás! Hívás! Hívás! Adjatok utat!
Jól elbeszélgettünk., majdnem megkérdeztem tőle, nem mackó-e? Biztosan az volt, hiszen rólam is megérezte :)