Vackor

Kisbalázs az interneten! Úgy is, mint cégünk reklámja :)

Na, ennél azért komolyabb. Nagycsütörtökön délelőtt mindegyik püspök a papjaival együtt misézik a székesegyházban, hiszen ez a nap a papi rend alapításának napja is, ekkor mindig megújítják ígéretüket, és a püspök ekkor szenteli meg az olajokat is, amiket a kereszteléskor és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak.

Van a Magyar Kurír, ez egy katolikus internetes napilap, amolyan félhivatalos egyházi sajtó, ami ma délután már, természetesen a főoldalon, be is számolt a délelőtti miséről. Csak egy kép van hozzá, azon viszont Kisbalázs látható (jobb szélen) kezében az egyik olajos - szelencével, mondanám, ha nem lenne ekkora - edénnyel. Nézem a képet, és bizony, az eltelt nyolc hónap éppúgy nyomot hagyott rajta is, mint annó az elődökön. Megvékonyodott az arca, megemberesedett, a csodálkozó szemű kamaszfiúból már karakteres arcú fiatalember lett.
Mondtam én, hogy felnőtt :)

De azért még mindig ő az egyházmegye legfiatalabb papja. És beküzdötte magát rendesen a csapatba :)

Ma délután, munka után, a nagycsütörtöki szentmisére kivonatoztam újkáplánhoz.
Aki utazott már délutáni ingázó vonattal! Pedig egy szavam se lehet, mert még ülőhelyem is volt, és az ablakok is le voltak húzva, úgyhogy valami levegő is jött, de így is 36 perces rémálom volt az út. De aztán felülírt minden nyűglődést a folytatás.

Nagycsütörtök kisebb hangsúlyt kapó része a lábmosás is, ő megtette. Az erről szóló evangélium után levette a miseruhát és albában, egyetlen szó nélkül, elkezdte mosni az emberek lábát. Ott ültek az idős, középkorú és fiatalabb férfiak és néhány idős asszony, tizenketten, és ez a fiatalember ott térdelt előttük és mosta a lábukat. Nem póz volt, nem színjáték. Tette azzal a természetességgel, ahogy mindent szokott. Nem nevetett senki, még a kajla fiatalok se, megrendülten néztük. Az énekkar énekelte a nagycsütörtöki éneket újra és újra, amíg lassacskán az egész templom bele nem kapcsolódott, aztán már csak a csönd és a víz loccsanása.
Nem prédikált egy szót se, ehhez nem is kellett. Olyan egységet teremtett innentől, hogy a mise végén percek teltek el, és senki nem mozdult, hogy elinduljon.

Milyen furcsa! Idén, még ennek előtte, ma reggel, én is ezt tettem be a horgonyba, pedig eddig sose.

Aztán, amikor jöttem elfelé, úgy fél nyolc után - jó 15 percnyit kell kigyalogolni egy hosszú úton az állomáshoz - az út végében, messze, a hegy látszott és mögötte épp ment le a Nap. Az út két oldalán meg, a házak előtt, az árokparton, véges-végig a virágos fák és hozzá a falusi este élő csöndje.
Örültem, hogy elmentem.