Vackor

Minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás, csak ez nem mindig jön be.
Most például egyáltalán nem. Itt örvendeztem pár napja, hogy hurrá, vége a fogorvosnak, már csak az utolsó és a fizetés, éljen a magyaragyar, mindig integetni fogok a doktor úrnak, ha látom az utca másik oldalán.

De az az utolsó nem adja olyan könnyen magát. Csütörtökön betömte, bár mondta, hogy necces, a hétvégén nyüszítettem, mint a tömésbe szorított féreg, és hétfőn este, az órák után, húztam vissza, hogy attól tartok, nagy a baj. Nagy. Azért mondtam neki, örülök, hogy kettőnk közül csak én vagyok megijedve. Amikor vázolta az előttem álló tortúrát (idegölés, gyökérkezelés, megminden, mert ezt a fogat megmentjük) megjegyeztem, hogy nem hiszem, hogy hétfőn este 3/4 8-kor én még vagyok olyan lelkiállapotban, hogy mindezt most elkezdjük. Erre csak azt mondta, hogy ez a fog meg nem olyan állapotban van, hogy erről most vitát nyissunk. Kész, értek én a szóból, rögtön tudtam, hogy nekem itt ma nem osztottak lapot, szájat befog, kitát.

Legközépsőbb szemfog, úgy beinjekciózott, hogy még az orrom is elzsibbadt, mintha krumpli lett volna a helyén. Viszont közben megtudtam, honnan ered ez a helytelen köznyelvi kifejezés, hogy idegölés, mert azért csak törődni kell a páciens lelkével is, és ismer annyira, hogy engem az ilyesmivel lehet legjobban semlegesíteni. Tehát régen valóban elölték az ideget, mégpedig vegyileg, a leggyorsabban ható idegölő szerrel, arzénnal. (Tiszta Agatha Christie!) Mákszemnyinél is kevesebb arzént helyeztek a megnyitott csatornába, ami rövid időn belül - pokoli fájdalmat okozva - kifejtette a hatását, aztán már lehetett dolgozni. Igenám, csak ottmaradt az elhalt, rothadó ideg és a fogbél, nemegyszer súlyos csontszövődményeket is okozva. Ma már nem ölik az ideget (csak a beteget), hanem eltávolítják, de az elnevezés kiirthatatlanul megmaradt.

A tegnap estét túléltem, éjjel végre remekül aludtam, ma reggel kellett visszamennem, hogy újra átmossa, immár érzéstelenítés nélkül, és bár nem fájt, de nem egy élmény. Nagyon kétségbeesett képet vághattam, mert mondta, tudja, hogy undorító látvány ez a sok műszer, mindig látja a páciensek arcán, ahogy fölmérik, most melyikkel fog támadni.
Szóval, vidáman vagyunk, csak az a baj, hogy holnap este megint kell mennem. Ja, és tegnap déltől ma délutánig még nem ettem semmit, csak kakaót szívószállal, böjt ez a javából!

És ma ötkor még egy elsőáldozós óra, ó, be szép!

(Írtam mindezt délután, mert a munka ritmusát valahogy nem találom. De bejöttem, mert jobb, ha mások sajnálnak, mintha csak én sajnálom magamat ;)

Update este: fáj. Úgy fáj, ahogy nem lenne szabad neki. Délután, amikor leadtam a jelentést telefonon, még nem mondtam egészen, hátha jobb lesz. Holnap is be kell jelentkeznem. Hajjaj! Félek.
Megyek tejecskét szürcsölni.