péntek, február 15

Bár nagy a csönd, azért mesélek valami finomról, hátha megélénkül a társaság.

Hogy a hétvégén se unatkozzak, holnap kimegyek látogatóba káplán atyához, mert olyan sűrű volt mostanában az itthoni program, hogy legutóbb első gyertyagyújtáson voltam ott adventben, most meg már igencsak nagyböjtben járunk, szóvá is tette már. A messzibe most már nem illik üres kézzel beállítani, ezért egy egyszerű, finom, fogára valót találtam: ananászos csirketorta. (Bikfic, ne borzadj!)

Egy jénai tálat (rómait, vasedényt, kinek mije van) kibélelek vékony bacon szeletekkel, belefektetem a fűszerezett, lisztbe, tojásba, reszelt füstölt sajtba panírozott csirkemell szeleteket, rájuk szórom a lecsurgatott ananász darabokat, még egy sor hús ugyanígy, a maradék tojást és reszelt sajtot összekeverem, ráöntöm és befedem az egészet még bacon szeletekkel. A tál fedőjével vagy fóliával befedem, 200 fokon 20 perc, aztán még fedő nélkül 10, ennyi. Ehető melegen krumplival vagy hidegen kenyérrel, salátával, úgysincs egész héten ebédje, vacsorája, pár napig el lehet rajta.
Mivel a szállításhoz a jénaiból úgyis át kell szabni valami dobozba, majdcsak leesik nekem is egy szelet, akkor majd elmondom, milyen volt.

A vasárnap üresnek látszik (ma még), legfeljebb újkáplánnal kéne valamikor estefelé nyugalomban beszélni, mert a héten szót se tudtunk váltani egymással, és, ugye, a héten lesz az az elmaradt szülői is (azért mondtam neki, hogy még egy ilyen húzás, és átigazolok a hitgyülibe), meg ketten is megkerestek különböző zűrjeikkel, arról is kéne beszélni, hogyan igazítjuk el, mert nálunk se csak bodros bárányfelhők úszkálnak a rózsaszín égen.

Még ma este frissül a horgony, mert már egészen berozsdásodik, rám is pirítottak joggal. na, megyek, fölvonom.

7 megjegyzés:

Ági írta...

Csirketorta ... már a neve is, brrr! Plusz az ananász! Én nem tudom, a normális kajákat ismeri még valaki???

Vackor írta...

A neve tényleg borzasztó, lehet, hogy majd nem árulom el :)

Névtelen írta...

Eredetileg attól lett csirketorta, hogy kapcsos tortaformában kell megcsinálni.
Van ám sattorta és hagymatorta is! Méghozzá nagyon finom! :-)
Viszont ez nagyon nagy mennyiség tortaformában. Ha kevesebbre van szükség, jöhet a jénai vagy egyéb tálka.

Borka írta...

Ez egészen jól hangzik, nekem biztosan ízlene! Mert ugye az ízlések és a pofonok... :)

Névtelen írta...

Nagyon finom, én is készítettem már! Csak a panírozás maradt ki, de az alapanyagok megegyeznek!
Bikfickém, mit szólsz a tokaji aszuba áztatott mazsolás, narancsos pulykatortához?
Andi

Vackor írta...

Tudtam, tudtam, hogy erre mindenki előkerül! :D

Névtelen írta...

:-) Ügyes vagy!