De azért annál régebben nem írtam, tudom én.
Semmi, azaz ezer apró, mindennapi vagy nem mindennapi esemény, csak fut a maga rendjében.
Mókuskerék, bár közben véget ért a tanév, ami mindenképpen könnyebbség. Munka, munka, munka...
Amikor lehet, olyankor csavargok mindenféle szép helyeken. Jövő héten ráadásul tábor, több mint százan. Aztán végre nyár :)
Ízelítőül két hangulatos kép az elmúlt hétvégékről.
Várom a megfejtéseket, merre jártunk :)
6 megjegyzés:
Hát, én itt nem látok mást, mint három fekete négyzetet, bennük fehér háromszöggel és felkiáltójellel. Ezek vannak a képek helyén.
:-((((
Ilyen sötét helyen jártatok??? :-)))
Technikai hiba volt, javítottam.
Na, ez már így egészen más. Persze ettől még nem jöttem rá, hogy merre jártál. De legalább már szép dolgokat látok és nem fekete négyzeteket. Az is valami! :-))
A harmadik kép szeritn:
A viszonylatjelző tábla alapján Budán,
a ceglédi kanna szerint Cegléden,
a szekér alapján Parádon a kocsimúzeumban,
a kert alapján az Édenben.
:)
Telitalálat! :)
(Egyébként egy ismerős Pest közeli kertjében)
Megjegyzés küldése