A múltkor valakivel, beszélgetés közben, arra terelődött a szó, hogy mennyire elvesztette táborát a Vackor, ha jár is erre valaki, az se nagyon szólal meg. Azért is lehet ez - vetette a szememre - mert már mindig csak ugyanarról írsz: a gyerekekről - erre pedig ráuntak, nem vonzó téma, elmaradtak.
Lehet, hogy igaza van. És? A munkahelyről elvből nem írok, a világ... - hát az olyan, amilyen, ha írok róla, ha nem; a magam életjét már régen nem öntöm blogba. Röpke, szellemes karcolatokat lenne ugyan miről írni, ahhoz viszont hiányzik a szabadidő és a lelkesedés. Akkor mi marad? Pár sorban a gyerekek. Még jó, hogy olykor megmelengetik a szívemet, hogy mégis van, aki ezt az ósdi szöveget is szívesen olvassa :)
És akkor - a meglepetés erejével :) jöjjenek ismét a csudapókok!
"Örömre vagyunk meghíva" - hangzik a diákmisén a prédikáció. Mivel nálunk ez párbeszédes formában zajlik, követi is a kérdés: Hogyan juthatunk el erre az örömre?
Kiskölök buzgón jelentkezik, majd kiesik a padból, és egyszuszra kiabálja bele az elé tartott mikrofonba a boldog felismerést: Hajók leszünk!
Derültség. - Lefordítom a felnőtteknek - mosolyog a fiatal pap: ha jók leszünk.
Még csak egy hete történt, de nálunk már gyereknek-felnőttnek megvan az összekacsintós szállóige: igen, igen, hajó leszek :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Az elejét a bejegyzésnek, akár írhattam volna én is. Hmm. Hmm.
Én szívesen olvasok gyerekekről, olyan kedves mondásaik, dolgaik vannak! :) Az embernek megmelegszik a szíve tőlük. :) Én is "hajó" szeretnék lenni. Így visszanézve az életemre, hááát..., de igyekeztem...
Ó, a hajók is sokat bukdácsolnak a tengeren, de csak eljutnak a kikötőbe :)
Megjegyzés küldése