Újra

Ebben nekünk már nagy gyakorlatunk van. Ma búcsúztattuk, két év után, a mostanit, akiről már nem is írtam. Pedig mennyi mindent lehetett volna, derűs-komoly történeteket, hiszen idegenajkúként jött. Tanítgattuk a nyelvünkre (bár mi tudnánk így megtanulni egy nyelvet!), a kultúránkra, az életünkre, és közben tanultunk mi is. Jószándékú igyekezettel próbáltunk kölcsönösen oldani évszázadok belénk oltotta ellentéteket, hol fölszikrázva, de többnyire megértve egymást.
Idejött egy idegen, és elmegy egy kedves jóbarát.

Megint van egy mindenkorra érvényes meghívásom, meghívásunk, de ennek nem lehet eleget tenni egy hétvégén. Ez most igazán messze van, másik országban, túl a hegyeken, egy-két hét az, amennyire már érdemes nekiindulni. Talán egyszer összejön ez is.

Az áldásnál már neki is elcsuklott a hangja, és jó, hogy már régen kívülről tudja, mert azt hiszem, csak nagyon homályosan látta a könyvet. De addigra már megfényesedett a mi szemünk is. Ahogy ilyenkor mindig...