Vackor

Nem nyafogok. Nem tudom, mikor fogok újra egyenesbe jönni. Elmegyek, hazajövök, elmegyek, hazajövök, elmegyek, hazajövök..., ebből állnak a napjaim.

A munka és a munkaidő sok, ez a hely messzebb van, mint a régi volt, a közlekedés is több időt igényel. Mire hazaérek, mint a döglött béka. Pedig tornászni kéne (a zsiráfra már rá se merek nézni), háztartásozni kéne, élni kéne. Közben készítem a gyerekeimet elsőáldozásra, nagyobbrészt egyedül, ez egy ilyen év, próbálok mindenkinek és minden vállalt feladatomnak eleget tenni, és valamennyit pihenni is. Persze, azért  vannak közben szusszanások, örömök, élmények, például a múlt szombaton - három év után - végre, vagy huszadmagammal, egész autókaravánnal, sikerült eljutnunk a legeslegmesszebbikhez, újkáplán ikerhez, hogy most már oda is visszavágyjunk. Ja, és egész télen nem voltam beteg!

És május 1-től előléptetnek. Még több munka, még több felelősség. Nem vagyok felhőtlen. Kicsit azért jó, és hát nem lehetett nem elfogadni, öngólokat nem rugdosunk.

Húsvét jön. Jó lenne elcsöndesedni, megállni; úgy terveztem, hogy csütörtök-pénteken szabadságon leszek, ez se látszik biztosnak. Meg, hogy utána majd más lesz: csöndesebb, nyugodtabb, békésebb. Rajtam is múlik. Szeretném.