Például arról, hogy néha kultúréletet is élek, a múlt pénteken a Galériában voltunk Munkácsyt nézni. De nem ám csak úgy, rendes nyitvatartásban, hanem a Galéria Extrában. Erre a múltkor a buszon hívta föl a figyelmemet egy ismerős, elmesélte, hogy a Galéria minden hónap első péntekjén este 6-tól 10-ig is nyitva van, ilyenkor kedvezményesen lehet bemenni, koncert is van, tárlatvezetések is, és egy jeggyel látogatható minden állandó és időszaki kiállítás. Nosza, jóbaráttal találkoztunk a Jenő lovának lábánál, hat előtt tíz perccel és bementünk. A légkondit leszámítva (amibe jól bele is betegedtem) nagyon kellemes volt. Voltak szépen, de nem volt zsúfolt, csak éppen annyian, hogy ne érezzük egyedül magunkat, nagyon jó vezetésekhez csapódtunk oda, hallgattuk egy darabig, aztán továbbmentünk, érdekes, szép a Nemzet és művészet válogatás, és hát a Munkácsy!
Vártam, újból megkap-e a gyerekkori élmény: iskolás voltam, amikor anyuéknak egyszer Hajdúszoboszlóra volt beutalójuk télen, és egyik nap bementünk Debrecenbe. A lenyűgöző érzés maradt meg bennem, ahogy a múzeumban mentünk föl a lépcsőn, és egyszerre szembetaláltam magam az Ecce homo-val. Én kicsi voltam, a kép nagy és váratlan volt a találkozás, belém égett a kép.
Ezt a megrendülést most nem éreztem, a gyereket talán jobban megragadja az egész, a felnőtt már inkább a részletekre figyel, már tudja, mire számíthat. Így is élmény volt a három kép, most inkább a Golgota egy vázlata, meg a nagy kép fehér lovasa fogott meg.
Utána még sétáltunk az esti Várban, és nem én lettem volna, ha indulás előtt még nem dobom be a táskámba a fényképezőgépet.
Más: Kéthetente-havonta járunk rendszeresen látogatni az öregjeinket, nekem is jut több is. Egyikük színésznő volt, 89 éves, szellemileg teljesen friss, mozgásában erősen korlátozott. Múlt szombaton, ahogy ott ülünk, beszélgetünk - ketten mentünk - szóba került egy hajdani előadás. És ahogy felidézte, elkezdte játszani a szerepét (hibátlan szövegtudással), ez a járókeretes, törékeny, kicsi asszony hirtelen megnőtt, a hangja régi fényében zengett, a kézmozdulat a színpadot idézte. Ültünk a konyhában, és éreztük, hogy varázslat részesei vagyunk. Leírhatatlan, elmondhatatlan varázslaté. Meghatározó, furcsa élmény.
És igaz, hogy már nagyböjt van, amikor nincs virág az oltáron, mégis a kedvenc megfejtésemet teszem be a rejtvény múltkori fordulójából. Mert közben ez is van. Meg a dolgozás...
1 megjegyzés:
Ha lenéz ránk a Mennyei Atya, legalább ebben a kedves rajzban, a virágokkal díszített oltárban, a gyerekek tiszta szívében örömét lelheti. Jó volna, ha sok-sok kisgyerek őrizné meg felnőtt korára is a tiszta szívét!
Megjegyzés küldése