csütörtök, október 21

Európa legszebb bélyege

(Na, ha senki nem értette az előzőt, inkább nem is magyarázom. Viszont 700. bejegyzésnek ez éppen ideális :)

Ugyanis ma minden hazai médium hírül adta, hogy immáron egymás utáni harmadik évben, idén is a Magyar Posta nyerte el az "Európa legszebb bélyege" elismerést. És, hogy mi van a bélyegen? Mi más lehetne, mint a piszén pisze!

Az idei év témája a Gyermekkönyvek voltak, Magyarország pedig Reich Károly Vackor-illusztrációjából készített bélyegsorral nevezett. A honlaplátogató közönség szavazatai alapján messze magasan nyertük a versenyt. Ahogy elnéztem a többi bélyeget, teljesen jogosan. Ezen az oldalon lehet örülni, itt pedig megnézni Európa bélyegeit.

Itt pedig a díjnyertes a maga bélyegvalóságában :)


2 megjegyzés:

Borka írta...

Gratulálok! :) Ez nagy megtiszteltetés egy kicsi Vackornak, már maga a bélyeg is, hát még a díj! :))

Vackor írta...

:))

Köszönjük szépen :)
Büszke is vagyok rá.

(Hogy miért többes számban? Nem is tudom, de így hangzik jól. Talán mert Vackor meg én :)