Elgondoltam, hogy az elmúlt három évben a húsvét mindig mozgalmas volt, vidám, csupa élet, csupa öröm. Meg egészséges. Most csöndesebb volt minden tekintetben, de az nem baj, talán még húsvétabb is volt így. Békesség van.
És ha majd végre igazi tavasz is lesz - mondjuk, olyan, ami három óránál is tovább tart egyfolytában - akkor majd az én érdes alaplégzésem is kisimul végre :)
Az ember nemigen szokott beszélni a családjáról, én sem. Egy medve amúgy se passzol bele igazán az unokatestvérek embercsaládjába. Tegnap összegyűltünk a nagynénit köszönteni 85. születésnapján. Tizenöten voltunk - és, a sajnos, jellemző magyar átlag alapján - ebből a létszámból csak kettő volt tíz éven aluli gyerek. Mégcsak rosszak se voltak, csak fölpörgette őket, hogy ennyien vannak körülöttük, éltek nagyon.
Nagymamájuk - unokabáty felesége - rám néz, kicsit bocsánatkérően, kicsit büszkén, kicsit a vén medvéknek kijáró jóindulatú szánakozással: - Tudom, te ehhez nem vagy szokva.
Igyekeztem mosolyogva felelni: - Nem, kettőhöz nem vagyok szokva.
De nem értette, nem is számítottam rá.
Ha lett volna idő és kedvem, összebarátkoztam volna a rokongyerekekkel.
Ja, azért volt két húsvéti örömöm. Tegnap, a mise előtt, odajön hozzám a kisebbekből az egyik kölök: -Lesz holnap hittan?
- Nem, hát húsvéthétfő van.
- Kár.
És megkaptam az idei bárányt is messze vidékről, hogy anélkül ne legyek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése