Irodalmi esten voltam ma, természetesen, haikun. Mentségemre, nem én kerestem, hanem meghívtak. A verselő kollegánknak volt költői estje. Egy nagyon rokonszenves, fiatal költő, irodalomtörténész vezette, szívesen beszélgettem volna vele utána, de a többieink már indultak hazafelé, és nem lett volna kedvem a sötétben egyedül bóklászni.
Elmesélte a "műsorvezető", hogy régen, 800 évvel ezelőtt, a haikut mindig kétszer olvasták föl (akkoriban keleten volt idő és türelem ehhez). Először, hogy kicsengjen a kép, amit megfogalmaz, kis szünet után másodszor meg azért, hogy visszhangozzon a hallgató lelkében, amit mondani akar.
Mindenesetre új lendületet és kedvet kaptam, hogy folytassam. Meg elindult a bogár a fejemben, hogy jó lenne megmutatni egy értőnek, egyáltalán érdemes-e.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Na ugye, már 800 éve is kétszer kellett elmondani :))
:D
Én nem vagyok értő (irodalmár, tollforgató stb.), csak egy olyan olvasód, aki szerint érdemes.
Na, ezért szedtem ki az utolsó mondatot, hogy ne úgy nézzen ki, mintha azt várnám, hogy valaki megsimogassa az okos fejecskémet. Pedig azt vártam ;)
En is csatlakozom Evahoz.. Nagyon jok a negysorosaid.. Tenyleg..
Megjegyzés küldése