Vackor

Igen, tegnap láttam az elsőt.

Már napok óta lestem a kert védett sarkában, ahol mindig meg szoktak jelenni, kicsit féltetettem is őket, hogy talán megártott nekik az a nagy dézsányi cserépben lévő leander, amit az egyik figyelmetlen lakó a nyáron pont fölébük tett. De kibírták, és tegnap már egy kidugta a fejecskéjét. Virágot még nem nyitott, de kétségtelenül ő az. Megismert :)

Meglepődve nézett körül: - Ez nektek tavasz?
- Hát, ennyire telt. Tudod, hosszú volt a tél. Vártalak már, csak nem akartam összetaposni azt a szép havat.
- Azt jól is tetted, aludtunk a jó melegben.
- Melegben? Na, neee
- A tavalyi fénykép megvan még?
- Meg, hogyne.
- Csinálsz idén is?
- Persze, csak még erősödjél egy kicsit, még épp, hogy csak kibújtál, alig látszanál.

Erre kicsit kihúzta magát, de így is törékeny, apró maradt.

- Te is kibírtad a telet?
- Ki. Muszáj volt. Jó, hogy itt vagy, akkor most már vége.
- Vége, hát! Tudod, hogy én hozom a tavaszt!

Tényleg, mintha kicsit máris nagyobbnak látszott volna.

- Vigyázol rám?
- Vigyázok, nem engedlek bántani senkinek. Dehát itt nem is szoktak.
- Eljössz mindennap beszélgetni?
- Hogyne jönnék. Csak olyankor már lehet, hogy sötét lesz.
- Nem baj, én nem félek. Addigra már többen is leszünk, és könnyen megtalálsz a fehér virágainkról. És megint mesélsz arról, hogy velünk jött a tavasz :)