A kisebbikeknél, ahol 12 év a jellemző életkor, úgy adódott, hogy az órakezdés előtt néhány perccel még csak csupa lány volt ott, amikor befutott az első fiú is. Erre M. örömmel felkiált: Végre egy férfi! :))
Nem törtem még magam, Zeffirellit néztünk mind a két csoporttal, maradék szaloncukrokat ettünk, beszélgettünk, aztán átmentünk egy évre elbúcsúztatni a betlehemet, mert hiába ugyanaz évtizedek óta, szeretik mindig megnézni, és főképp azt szeretik, amikor csak a miénk a templom. Jóhangulatú, ünnep utáni bemelegítő óra volt mind a kettő, aztán majd jövő héttől a lovak közé csapunk.
Vackor...
Nemrégiben beszélgettünk az egyikkel, hogy a pap mennyire érzékeny, sérülékeny, hiszen a lelkéből ad. Minden, amit mond, amiről prédikál, megélt tapasztalat, személyes hit, önmaga, és ez furcsa kettősséget szül. Benne van a vágy, hogy elmondja, megossza, ezzel is segítse a többieket, ugyanakkor ott van a tartózkodás is, mert nem is lehet és nem is kell mindent elmondani.
A nyelvem hegyén volt, hogy azt mondjam, a blogíró éppen így van, de még időben elharaptam, mert ugyan, honnan is tudnám? :)
De pontosan ezekkel az érzésekkel vágok neki blogszempontból ennek az évnek, sokkal szerencsésebb helyzetben ugyan, mert én csak játszom ezzel, nincs belső kötelezettségem, hogy mondani kell, de mégis ugyanilyen belső feszültséggel. És a már megszelídítés felelősségével… :)
A határt már jó ideje próbálgatom, egyre szorosabbra húzva, egyre kevesebbet átengedve rajta, de akkor meg hiányérzetem van. Na, egyensúlyozom még egy darabig…
Zsófi mindenkit üdvözöl... fura még neki ez a tél... fázik. De megoldottuk! :D
3 megjegyzés:
Hehe :))) jól áll neki ez a színösszeállítás.
Keresgéltem is, hogy jó legyen ;)
Hiába, igazi csaj... szeret öltözni:o)
Megjegyzés küldése