Vackor

Meghalt Beke Kata.

Több szálon is összekapcsolódott az életünk. Ugyanabban a gimnáziumban érettségizett, ahova én is jártam, bár ő húsz évvel korábban. Büszke öregdiák volt, sok megnyilatkozásában említette meg jó szóval az iskolánkat. Később ugyanazon a főiskolán tanított, ahol én is tanultam, szerencsére, ez időben egybeesett. Azaz, eleinte nem is taníthatott, csak kollégiumi nevelőtanár volt. Világmegváltó, közös, nagy beszélgetésekre emlékszem, a hetvenes évek közepén elhangzani nem szabadott gondolatokra. Ő negyven körül járt, mi nyiladozó értelmű fiatalok voltunk.
Végül, a rendszerváltás kezdetén, ugyanazon, az országra kiható munkahelyen próbáltuk valóra váltani az álmokat. Nem voltunk közvetlen munkakapcsolatban, de tudom, hogy tisztelték, becsülték ott is.

Sok írása, könyve is megjelent, tiszták, világosak, emberi hangúak. Megalkuvást nem ismerő, igaz ember volt.

Korán ment el. De meg kellett érnie, hogy az álmok a semmibe hulltak.