Vackor

Akkor tudtam biztosan Szenteste, hogy most már ideje lefeküdni, amikor a piramis villanygyertyáit is el akartam fújni. Hosszú nap volt.

Reggel, amikor megbeszéltem a jó Istennel a napot, mondtam neki, hogy valami váratlan örömöt adhatnál, Te tudsz ilyet. Délután fél háromkor - egy birsalmasajt képében - befutott a meglepetés, így volt egy olyan ajándék is, ami nem ült ott már napok óta… :)

A többi a gyerekektől volt, korábbiaktól, mostaniaktól, kicsitől-nagytól: keresztszemes hímzett kép (jé, tűt is tudnak még kézbe fogni, nemcsak egeret?), gondosan díszített mézeskalácsok (gyártotta a család tepsiszámra, hogy jusson sokaknak, rajta van kajla kamaszaim keze nyoma is), egy mosolygó macsek (csak ne legyen féltékeny a zsiráf!) és egy kisangyal (ott vigyáz a jászolnál). Meg könyvek, csokik, nyalánkságok... és néhány újítás, de az már saját ünnepi dizájn.

Legelsőbben is sok-sok ajándékcsomag szerteszét a heverőn (az alap - a párnák - megvoltak, az ötlet újságból kilesett, a varrás baráti segítség), aztán a díszek nem a fán csillognak (nincs is fa, csak ágak a vázában), hanem egy szép üvegtálban ragyognak, mert a villanygyertyák pont rájuk világítanak, a gyertyatartó meg egy szépvonalú üvegpohár, a belészórt színes gumicukrok közt áll a fehér gyertya.

Szóval, békesség volt és ünnep. És még karácsony nyolcada van, csak elmegy, ha visszanézek(írok) rá.

Azóta meg utazás, utazás, utazás... ide, oda, amoda... még mindig hátra van belőle, szerencsére, az idő éppen jó hozzá.

És, hogy a sok szépség és finomság közt mégis minek örültem a legjobban? Egy alig pársoros ünnepkívánó sms kedves szavainak. Az első szavaknak nyolc hónap után…. egy végre kinyújtott kéznek, amit majd egyszer újra meg tudunk fogni…