Figyelmeztetés! Mélyfilozófia következik, annak örömére, hogy a mai nappal erre az évre befejeztem a világjárást, és remélhetőleg sikerül visszazökkenni a normál kerékvágásba.
Amikor, jó pár héttel ezelőtt, nekiindultam az országnak, elsőre úgy megpakoltam a bőröndömet, hogy a kollegámnak kellett feltennie meg leszednie a vonatról. Aztán második alkalomra már csak annyit tettem bele, hogy magam is elbírjak vele. Ahogy egyedül jártam később, még kevesebb holmit vittem, és egyre inkább észrevettem, hogy mennyi minden nem fontos. Végül már nem is a gurulós kisbőrönddel mentem, hanem csak táskával. Most, az utolsó etapnál, reggel, jószerivel már csak azt néztem meg itthon, hogy víz, telefon, vonatjegy, indulhatok.
Olyan érdekes, élni mindennap élhetünk, mégse tudunk napról-napra egyszerűbbé válni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Ez nekem nagyon tetszik!
Már ezért érdemes volt annyit utaznom ;)
Megjegyzés küldése