Vackor

Vannak boldog napok. A mai egy ilyen volt. Huszonnyolcan mentünk el ma a kirándulásra, hogy káplán atyát meglátogassuk az új helyén, pedig most bonyolult volt a szervezés, hiszen a lehetetlen menetrend miatt csak autókkal tudtunk menni. (Napok óta logikai játékot játszottam fejben, hogy minden autó nélkül jövőnek jusson hely, és rémálmom volt, hogy mégse.)

Öröm volt neki, öröm volt nekünk is. A legkedvesebb az volt, hogy a fél falu sütött-főzött, eljött a fogadásunkra, még a kirándulásra is velünk. Jó is, hogy ennyien mentünk, hiszen annyi élelemmel készültek, mintha három napig akarnánk ottmaradni. És láthatták, hogy szerettük, megbecsültük. Aminek én örültem, az az volt, hogy láthattam, hogy ami neki fontos, az már nekik is az, hiszen nagyon készültek rá, hogy a kedvében járjanak, (meg talán az is benne volt, nehogy szégyenben maradjon a falu, hogy még csak meg se tud vendégelni egy ilyen csapatot :)

Óriásit kirándultunk is, erre most vállalkoztam, és nagy megelégedésemre végig bírtam is. Megmásztunk egy naaagy-nagy hegyet, az Őrhegyet, (húúúú, azt hittem, nincs is teteje), voltunk egy barlangban, és bónuszként még egy magasles is befutott. Aztán lejöttünk és lerogytunk a terített asztal mellé.

És még sok-sok apró mozzanat a mában, aminek örülni lehet, a sajátjaink részéről is. Olyan jók az ilyen napok!

Csak azt tudnám, hogy fogok holnap reggel lábra állni? ;)