péntek, október 2

Reggelre csúnyán begyulladt a szemem, fájt is, kénytelen voltam hazafelé, délután, bemenni a szemészetre. Nincs nagyobb baj, csöpögtetni kell majd, aztán helyrejön, remélem, ezt mind a kettő tudja is.
Ha már ott voltam, nem úsztam meg, hogy meg ne nézzék a látásomat is a számos táblával, nem is bántam, úgyis egyszer már el akartam menni csak ezért. Még az én várakozásomon felül is jó lett az eredmény (0,7), azért megkérdeztem a doktornőt, hogy ehhez kell-e már valamilyen szemüveg? Nem, dehogyis - felelte - ez ebben a korban nagyon jó eredmény.

Ebben a korban...!
Szíven ütött a szó, ezt még sose mondták nekem. Szóval, eljutottam ebbe a korba. Lassan hozzá kell szokni :)

8 megjegyzés:

Andrea írta...

Mackókám!
Mikor én 6 évvel ezelőtt azzal a problémával mentem el szemészetre, hogy a fiam szerint színtévesztő vagyok, mert rendszeresen összepárosítom a sötétkék zokniját a feketével, a doktornő nevetve közölte velem, hogy "ebben a korban" már az lenne csoda, ha nem kéne szemüveg. Közel egyidősek lehetünk. Én 55-ös

Vackor írta...

Bizony, így van.
A mi korunkban... :))

agi írta...

Ó, bohó ifjak! :)))

-éva- írta...

Kezcsókolom, nénik! :P Nekem is van szemüvegem.

Samu írta...

Hú, tegnap óta mennyi levél hullott itt le! No, most aztán söpörhetsz! :-)

Vackor írta...

:)

Kanga írta...

Én 40 sem voltam (óh, régi szép idők és fiatal kor...:o), mikor elkezdett romlani a szemem, igy "klasszikusan" olvasáshoz kaptam szemüveget. Azóta (évek ill. számok mellőzve..) még tovább romlott a látásom (sajnos) és már állandóra kell pápaszem. Állitólag egy bizonyos kor után megáll a romlás.. Na, de pontosan mikor?????:o) Vackor koma, te mázlista vagy..csak igy tovább.. főleg a "te korodban":o)

Samu írta...

Kanga, én 18 éves korom óta egyfolytában hordok szemüveget. Évtizedekig ua. szemüveget hordtam távolra és olvasáshoz egyaránt. Ide is, oda is jó volt. Sokáig romlott a szemem, mindig erősebb kellett, azután megállt mínusz 4-nél. Most is annyi. Valóban változik a helyzet a korral, annyiban, hogy most már olvasáshoz nem kell nekem szemüveg. Bármilyen apró betűt elolvasok, de csak szemüveg nélkül. Viszont távolra most is kell, mert nem látom élesen a tárgyakat a szobában, az utcáról meg nem is beszélve. Szemüveg nélkül nem látom, hányas troli jön stb. Úgyhogy teljesen mégsem hagyhatom el a szemüveget. Munkához pár éve kellett csináltatnom egy multifokálist, mert a normál szemüvegemmel nem tudtam számítógépen dolgozni és az íróasztalon lévő papírokat olvasni, ill. azokra kézzel írni, mert ehhez mind túl erős volt már az, amit egyébként távollátáshoz kell használnom. Úgyhogy kicsit bonyolult ez "ebben a korban". Merthogy egyidősek vagyunk Vackorral. :-)